Csak tátogni tudott Bayer, olyan kérdést kapott a riportertől

Forrás: 24.hu

Mint megírtuk, Bayer Zsolt is csatlakozott azon fideszes potentátok sorához, akik bagóért bérelhetnek önkormányzati lakást a Budai Várnegyedben. A publicista az elmúlt napokban azzal mártírkodta körbe a sajtót, hogy teljesen legálisan, csere útján jutott az ingatlanhoz, ezért nincs abban semmi kivetnivaló.

A 24.hu máshogy gondolta, ezért nem szállt le a témáról. Jól is tették, kiderült ugyanis, hogy a pilisszentkereszti ingatlan, ami törvényessé tette Bayer lakáscseréjét

időközben visszakerült a publicista családjának a tulajdonába.

Nyilvánvaló tehát, hogy azt csak ideiglenesen, látszólag cserélte el Bayer, hogy kijátssza a lakástörvényt. Ezt bizonyítja, hogy rögtön az első adandó alkalommal visszavásárolta.

Ráadásul az is kiderült az elcserélt ingatlanról, hogy Bayer állításaival ellentétben nem valami luxusházról van szó, amit ő újított fel saját pénzéből – emlékezetes, a publicista azt állította, hogy több tízmillió forintot költött rá, emiatt a cserével lényegében az önkormányzat vagyonát gyarapította -,

hanem egy egyszerű faházról.

A 24.hu mindezzel kamerák előtt szembesítette Bayert. A fideszes megmondóember olyannyira zavarba jött a lebukása miatt, hogy hirtelenjében még azt is letagadta, hogy tényleg az érintett faházról van szó. Csak fél percre rá az újságíró kitartó kérdezgetésére ismerte be kelletlenül. Érdemes minderről a videót megnézni, Tiborcz István legendás menekülése óta nem láttunk így beégni fideszest.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!