Megbukott a propaganda: nem a bevándorlás aggasztja a magyarokat a legjobban

Akármennyi pénzt is költ el Rogán minisztériuma agymosásra, az már látszódik, hogy semmi mást nem tud vele elérni, csak a már egyébként is agymosott Fidesz hívő tábor agyát tudja vele tovább mosni.

A hazai lakosság nagyobbik része, hasonlóan más EU tagállam állampolgáraihoz, reálisan gondolkozik, és érzékeli a problémákat. Ezt támasztja alá az a kutatás is, melyet a YouGov közvéleménykutató készített a European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű politikai elemző központ megbízásából. Nem aprózták a kutatást, 14 tagországban 50 ezer ember véleményét kérték ki.

Az eredmények szerint, a magyarok 39 százaléka inkább a kivándorlás, mint a bevándorlás tartja problémának, a bevándorlás miatt pedig mindössze 20 százaléknyian aggódnak. Ezzel bizony dobogósak vagyunk Románia mögött, és a harmadik helyezett Spanyolország előtt.

A szétszakadt családok valóságát nem tudja átírni semmilyen propaganda,

sem Brüsszel ellenes plakátok, sem a Soros György bűnbakká tétele, sem pedig a nemlétező illegális bevándorlókkal való riogatás. A nagymamák, akik még nem láttak egyetlen bevándorlót sem, igazából az fáj, hogy az unokájukat is csak évente egyszer-kétszer láthatják!

A felmérésből az is kiderült, hogy a klímaváltozás, lakhatás és egészségügy kérdése is jobban érdekli az embereket, mint a bevándorlás kérdése. A megkérdezett dánok 70 százaléka, görögök 69 százaléka, románok 64 százaléka, magyarok és lengyelek egyaránt 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szerinte a környezetvédelem érdekében a technikai fejlődést is korlátozni kell.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!