Újabb tagpártok kérik a Fidesz kizárását az Európai Néppártból, ezúttal a miniszterelnök által az utóbbi időben hangoztatott kereszténydemokrácia képviselői is.
Három újabb tagpárt kezdeményezte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. A Politico szerint a flamand kereszténydemokraták, a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum és a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt levelet küldtek Joseph Daulnak, az EPP elnökének, melyben a Fidesz kizárására szólítják fel. Mint írják,
“Nincs helye köztünk olyanoknak, akik folyamatosan szembe mennek a kereszténydemokrata eszmékkel és értékekkel”.
A múlt héten két svéd konzervatív párt már kezdeményezte Orbánék kizárását, Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltje pedig kifarolt a kormányfő mögül.
A Népszava értesülései alapján tegnap megírtuk: április elején dönthetnek arról, hogy megindítsák-e a Fidesz kizárásáról szóló eljárást. A lap szerint ez könnyen összejöhet, intenzív egyeztetések folynak ugyanis a háttérben a különböző frakciók között.