Döntött a bíróság: Ezt már nem úszták meg, mindent nyilvánosságra kell hozniuk!

Forrás: MTI

Jávor Benedek a Párbeszéd EP-képviselője pert indított azért, hogy nyilvánosak legyenek a Paks2-beruházás megvalósíthatósági szerződései – közölte a Népszava.

A képviselő közlése szerint másodfokon is jogerős a bírósági ítélet, ami kimondta, hogy nyilvánosságra kell hozni az iratokat!

A bíróság véleménye szerint nem lehet több ezer oldalnyi szerződést eltitkolni, így néhány üzleti titok kitakarásával semmi akadálya annak, hogy a szerződést a nyilvánosság elé tárják.

A Párbeszéd EP-képviselője közölte, hogy végre ki fog derülni, miről állapodott meg az Orbán-kormány öt évvel ezelőtt Oroszországgal. Jávor szerint fény derül végre arra, hogy mennyibe kerülne a szerződés felmondása és milyen kártérítési igénnyel élhetne Oroszország.

“Jogunk van megismerni, hogy milyen gyalázatosan rossz szerződést kötött Magyarország Oroszországgal Paks 2 bővítése ügyében”

– mondta Jávor Benedek.

Hozzátette azonban azt is, szerinte nagyon furcsa, hogy csak orosz és angol nyelvű változata van a paksi szerződésnek, magyar nyelvű változat nem készült belőle. Valamint Jávor szerint a másodfokú ítélet ellen fellebbezni fog majd a Roszatom, a kormány, és a Paks2 projektcég is, bár ezt még hivatalosan nem jelentették be.

Ha tényleg fellebbezni fognak az említett felek, akkor a végső döntés csak év végére vagy jövő év elejére születhet meg.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!