Veteránnak számítunk a magyar közéletben, és láttunk már pár botrányos dolgot, mióta újságírással foglalkozunk, de ez még minket is meg tudott lepni.
Vasárnap elhunyt Andy Vajna egykori hollywoodi filmproducer, az utóbbi években a kormány filmügyi biztosa. Ahogy azt várni lehetett, egyből felrobbant az internet, az összes nagyobb hírportál megemlékezett róla, köztük mi is, sőt még Orbán Viktor is megszólalt közösségi oldalán. Általánosan nem értünk egyet a “halottról jót vagy semmit” latin szállóigével (főként, hogy a helyes fordítás sokkal inkább úgy szól: halottról JÓL vagy semmit), ma mégis úgy éreztük, nincs hely a kritikának, a mai nap szóljon inkább a tisztességes emberi megemlékezésről. Nem feltétlenül kívántunk ezért a puszta halálhírén túl érdemben megszólalni a témában.
Olyat találtunk azonban az időközben megözvegyült Vajna Tímea hivatalos Instagram-oldalán, ami mellett nem tudtunk szó nélkül elmenni. Az hagyján, hogy férje halálának napján Vajnáné szemlátomást instagramozással töltötte az időt, de nem olyasvalamivel tette ezt, ami még ha fel is lenne fogható egyfajta lájkvadászatként (pl. ha közösségi médiafelületeken hangosan gyászolna), de legalább köze lenne frissiben elhunyt férjéhez. Nem, Vajnáné ilyesmikkel töltötte az időt:




Többet között ezeket a férfiakat lájkolta be Tímea.
Nem tudjuk, kedves olvasóink hogy vannak vele (és általánosan próbálnánk tartózkodni a rosszindulatú pletykáktól), de nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy a férjét frissen gyászoló nő alap esetben azzal töltené az idejét, hogy kigyúrt férfiakat csekkolgat. Természetesen előfordulhat, hogy nem (csak) Vajnáné kezeli az oldalt, de bárki is teszi, több mint furcsa ez a viselkedés egy ilyen napon. Ha Önök is furcsának találják, kérjük, mondják el véleményüket Facebook-oldalunkon, és juttassák el minél több emberhez a hírt! Köszönjük!