Hosszas hallgatás után szólalt meg: elhibázottnak tartja a lépést

Fotó: Népszava
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) alapításának 30. évfordulója alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetést a testület korábbi elnöke és egyik alapítója, Mendrey László. A meghívottak között volt Pokorni Zoltán, aki maga is mint a PDSZ-alapító volt, majd fideszes oktatási miniszter, jelenleg pedig Budapest XII. kerületének polgármestere.
Nem rejtette véka alá a véleményét, többször is erős kritikával illette a jelenlegi oktatáspolitikát a Fidesz egykori szakminisztere.

“A tankötelezettség korhatárának 16 évre csökkentése valóban helytelen lépés volt. Joggal és okkal lehet szidni azt a kormányt, amelyik ezt megtette”

Véleménye szerint a pedagógusok jelentős része még örömmel is fogadta az intézkedést, mert így két évvel hamarabb megszabadulhattak a problémás gyerekektől. Most viszont isszuk a levét: “évente tízezer gyerek megy a lecsóba”. Ők pedig közmunkások lesznek, írni-olvasni nem tudnak, és végső soron a társadalomnak kell eltartani őket, szakmát nem fognak tudni szerezni.

A beszélgetés többi résztvevője pedig inkább azon vitatkozott, hogy az oktatás mai irányítói gonoszak-e, vagy csak egyszerűen tehetségtelenek és nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Radó Péter oktatáskutató szerint

2010 után gonosz emberek kezdtek el oktatáspolitikát csinálni

és  2010 óta a magyar oktatáspolitika minden nap kárt okoz a gyermekeknek. Mendrey László PDSZ szóvivő erre azt reagálta, hogy az oktatáspolitikára ráható embereket ő nem mondaná gonosznak, pusztán az a véleménye, hogy egész egyszerűen nem értenek ahhoz, amit csinálnak, köztük Hoffman Rózsa és Palkovics László sem.

Horn Gábor egykori SZDSZ-es államtitkár szerint a Fidesz nem szándékosan rombolja az oktatást, hanem egész egyszerűen csak rossz az oktatáspolitikájuk. Ennél aggasztóbbnak tartja, hogy elhiszik, hogy ez a rendszer, amit csinálnak jó. Radó később visszatért eredeti gondolatához, és megvédte: szerinte szó sincs arról, hogy a mai oktatáspolitikát irányítók nem dilettánsok, véleménye az, hogy tökéletesen tisztában vannak döntéseik hosszútávú következményeivel, ezért is nevezi gonosznak a jelenlegi helyzetet.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!