Ásotthalom exjobbikos polgármestere 12 zsák cement eltulajdonítása után kezdett önbíráskodásba.
A napokban elloptak 12 zsák cementet a felújítás alatt álló helyi óvodából. Miután a polgárőrök elkapták a tettest, a község polgármestere, újabban a kormánymédia házi kedvencévé váló Toroczkai László úgy döntött, nem elég a hatóságokra bízni az ügyet, móresre is kell tanítani az elkövetőt.
A példastatuálás végett ezért aztán körbeplakátolta a települést a tettes nevével. Mint mondta: a tolvajokat ki kell vetnie magából a közösségnek, annak nem jár kegyelem, aki egy óvodától lop. A polgármester hozzátette: „nem volt olyan rossz ötlet régen az a kaloda (szégyenfa)”. A középkori nosztalgia mellett azért meglepően modern is tud lenni Toroczkai, ezt ugyanis az alábbi Facebook-bejegyzésben közölte:
A határmenti Döbrögi az olyan civilizációs vívmányok iránt azonban, mint a személyiségi jogok már nem viseltethet túl nagy rokonszenvvel, hiszen amit tett, tiltja a törvény. Egy modern jogállam csak akkor működőképes, ha nincsenek kivételek, és a jog még a bűnelkövetőket is védi. Persze ezt valószínűleg nehéz lenne megértetni Toroczkaival, korábban ugyanis még az alkotmányt is sikerült lábbal tipornia, amikor rendeletben próbálta megtiltani, hogy mecseteket építhessenek a településen, és hogy „propagálhassák a homoszexualitást”. Ezt később még a fideszes Alkotmánybíróság is törvényellenesnek találta, és megsemmisítette. Toroczkai újabban a Mi Hazánk Mozgalom elnökeként tevékenykedik, és jobbról próbálja előzni a Jobbikot és a Fideszt.