Ezután külön engedélyre lesz szükség az eddig szabadon forgalmazható sör és az egyéb, 4,5 százaléknál kevesebb alkoholt tartalmazó italok értékesítéséhez is – írja a lengyel közrádió angol nyelvű hírportálja.
Az új jogszabályok lehetővé teszik, hogy az alkoholforgalmazást este 10 és reggel 6 között betiltsák. Emellett azt is meg akarják akadályozni, hogy egy-egy körzetben túl sok italkereskedés működjön. Az intézkedés különösen súlyosan érinti a nagyvárosok központjait és az üdülőhelyeket.
Andrzej Duda aláírta azokat a törvényeket is, amelyek megtiltják az alkoholos italok közterületeken történő fogyasztását, de felhatalmazzák az önkormányzatokat, hogy e tilalom alól esetenkénti felmentést adjanak. A törvények 30 nappal a kormány honlapján történt megjelentetés után lépnek életbe.