Az egész békemenetet szervező CÖF-vezetőség sittre megy, ha beigazolódnak a vádak

Különös dolgok történtek Miskolcon. Olyan különösek, hogy a zsebünkben lapuló bicska önmagától nyílt ki, még csak nyitogatnunk sem kellett. A CÖF,-briganti vagyis a Civilbe Öltözött Fideszesek nagyobb bajban vannak, mint azt gondolták volna.

Miskolcon a több fűtőművet is működtető MVM 508 millió forinttal támogatta az álcivil szervezetet.

A CÖF-nek minden jár címmel intézett azonnali kérdést dr. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) 2016-ban 508 millió forintos támogatásban részesítette a Civil Összefogás Fórumot (CÖF). Ez a pénz több mint bármelyik ellenzéki párt éves költségvetési támogatása.

Egy olyan álcivil szervezet kapott ekkora összeget, amely nyíltan a kormány politikáját támogatja, kiszolgálja, s támadja az ellenzéki politikusokat. Úgy folytatnak több százmilliós politikai kampányokat, hogy őket senki sem választotta meg. Az MVM eljárása tehát felvetheti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is.

Nem lett volna szerencsésebb, ha ezt az összeget az MVM például oktatás-fejlesztési célok megvalósítására fordítja? – kérdezte Varga, emlékeztetve arra, hogy az iskolákban például a szülők adják be a fénymásolásra szánt papírt, mert az intézménynek ilyesmire nincs pénze. De költhették volna az 508 milliót az egészségügyi intézmények higiéniás körülményeinek javítására, például, hogy a kórházakban, rendelőkben legyen vécépapír, vagy vécéülőke. Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügy területén az észak-magyarországi régió az EU 263 régiója közül az utolsó előtti helyen áll – még a román és bolgár régiók is megelőzik.

„Indítanak-e vizsgálatot az MVM-nél? Milyen személyi következményei lesznek a botránynak?” – kérdezte.

A kancelláriaminiszter válaszában – már ha produkcióját egyáltalán annak lehetett nevezni – a kormányzati szokásnak megfelelően jót elmúltnyolcévezett, gyakorlatilag kérdőre vonva a szocialista képviselőt, hogy mer egyáltalán kérdezni MVM-ügyben. S ha mindez nem lenne elég, még sorosozott is egy kicsit, ami elég érdekes fordulat ahhoz képest, hogy a kérdés egy állami vállalat gazdálkodására és támogatási politikájára vonatkozott. Két mondatot azért erre is szánt. Először azt mondta, az MVM-nek minden támogatásra fordított forinttal el kell számolnia, utána pedig azt, szerinte azon lehetne vitatkozni, az MVM-nek, vagy bármely állami cégnek kell-e egyáltalán támogatnia bármilyen szervezetet is.

Viszontválaszában Varga azt mondta: mivel a kormányzat láthatóan nem akar vizsgálatot indítani az ügyben, akkor az MSZP feljelentést tesz, hiszen az MVM eljárása nyíltan torzítja a politikai versenyt. Ami magát a támogatási politikát illeti, a szocialista politikus emlékeztetett: ő maga már többször is szóvá tette a parlamentben, hogy az az MVM, amely Miskolcon több fűtőművet is működtet, igen szűkmarkú a várossal: nem érzik a miskolciak, hogy a pénzükből gazdagodó MVM a profitja egy részét visszaforgatná például a város kulturális, vagy éppen sportéletébe. „Akkor a CÖF-nél landol a miskolciak pénze?” – tette fel a kérdést.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Böjte Csaba gyermekmissziós alapítványa csupán 850 ezer forintot kap az állami villamossági cégtől, vagyis az MVM vezetése szerint 600-szor akkora támogatásra érdemes a CÖF, mint amennyira a ferences rendi szerzetes karitatív célokat ellátó szervezete. “Ez az ügy bűzlik, ez nincs rendben, indítsanak vizsgálatot!” – szólította fel a minisztert a miskolci képviselő.

Mindez persze nem zökkentette ki szerepéből a minisztert, mert viszontválaszában ott folytatta a sorosozást, ahol korábban abbahagyta. Mondott azért mást is, mert ez így nagyon kínos lett volna. Először is megjegyezte, ha az MSZP feljelentést tesz, akkor lelkük rajta, másodjára pedig tanácsokat kezdett osztogatni Vargának, miket kellett volna kérdeznie.

És ez az ember a miniszterelnökséget vezető miniszter.


A cikket az eszakonline.hu oldalon megjelent írás ihlette.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!