Az olimpiai kezdeményezéstől menekül minden kezdeményező

Most éppen felfüggesztik az olimpiai szerződéseket, de a költségvetés felét már elköltötték. De mire.

“Mindaddig, amíg nem derül ki egyértelműen, hogy helyreállítható-e a budapesti olimpia egységes támogatottsága, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. felfüggeszti a megkötött szerződéseket, új megrendelést nem ad ki, és nem használja fel a pályázatra elkülönített költségvetést” – írja közleményében a Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetősége.

Az olimpia “egységes támogatottsága” – ami persze valójában soha nem volt egységes, csak senkit nem kérdeztek meg róla – azért bomlott fel az állami projektcég szerint, mert: “Az elmúlt hetekben egy közös nemzeti ügyből pártpolitikai vita lett.”

“Márpedig egységes politikai és közösségi támogatás nélkül Budapestnek nincs esélye olimpiát nyerni a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben.”

Az állami cég szerint ezért “ebben az új helyzetben arra van szükség, hogy a főváros, a Magyar Olimpiai Bizottság és az állam képviselői haladéktalanul áttekintsék a budapesti pályázat esélyeit, illetve megvizsgálják, helyreállítható-e a pályázat egységes támogatottsága.”

A közlemény szerint egyébként a teljes pályázati költségvetés felét máris elköltötték.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!