Nyilvános lesz a Magyar Úszó Szövetség átvilágítása

A turizmusért felelős kormánybiztosként is dolgozó sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta, teljes pénzügyi, gazdasági, jogi átvilágítás van folyamatban.

Ami a MÚSZ helyzetét illeti, az első elnökségi ülés január 25-én lesz, és már minden elnökségi taggal folytatott négyszemközti beszélgetést, hogy eldöntse, ki a partner a program megvalósításában, illetve kivel nem akarnak együtt dolgozni.

“Engem nem terhelnek a múlt feszültségpontjai, kívülről jövök, ennek vannak előnyei és hátrányai. Az mindenesetre nagyon jó kezdet, hogy kétszeri titkos szavazás után, ami évtizedek után először volt a magyar úszósportban, elnökké választottak három jelölt közül” – közölte Bienerth Gusztáv.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!