“Végre eljött a mi időnk, amire már nagyon vártunk. A vidéki lapok előfizetői tömegesen mondják le a helyi lapokat, így többek között a Pécsett megjelenő Dunántúli Naplót, aminek fontolgatom a lemondását én is, aki már hatvanöt éve vagyok előfizetője a lapnak. Talán most, elérkezett annak is az ideje, hogy az ellenzék egy saját, helyi lapot indítson el minden megyében, abból kiindulva, hogy az ellenségem, ellensége a barátom.”
A Népszavának küldte ezt a levelet egy olvasó. Mit is tartalmaz? Szó esik benne vidéki lapokról, előfizetésekről, ellenzékről, saját újságokról. Egy olyan világról számol be a beküldő, amelyik már rég a szétzúzott falaink törmelékének tengerében hever, jó mélyen a föld alatt.
Miért fog mellé a Népszava olvasója?
- Egyrészről, mert “az ellenzék” nem létezik, nincs ilyen egység, ergo lapot sem tud működtetni.
- Másrészről, mert ha valaki 65 éve előfizetője egy lapnak, láthatott már pár rendszert, amelyik felemelkedett a csúcsig, majd a mélybe taszították. Miért lenne ez másképp az újságokkal? Ha a saját népünktől nem várjuk el, hogy ugyanabban az államformában/pártban higgyen, miért is várnánk el, hogy egy lap ugyanazt a szellemiséget tükrözze 65 éven keresztül?
Amiben igaza van a levélírónak: valami nem változik. A Pannon Lapoktól ugyanolyan módszerrel rúgtak ki újságírókat, mint 65 évvel ezelőtt.
A cenzúrának más a neve, de működik. Jobban, mint bármikor…
Az igazi szabadságharcosok ilyenkor küzdenek meg az ügyért, és a fotelre csak álmaikban gondolnak. Keljünk ki belőle mi is! Oszd meg ezt a cikket, ha egyetértesz!
