„Fedél nélkül” a Bálint Házban

A Bálint Házban tartották idei évzáró ünnepségüket a Fedél Nélkül című hajléktalan-újság terjesztői.

Az évzáró esemény pénteken kora délután kezdődött, amelynek alkalmából átadták az év terjesztőinek szánt elismeréseket, majd azt követően a Kaláka együttest 20 évig erősítő Huzella Péter és a bokszolóként, Radics Béla-tanítvány gitárosként és szegénységellenes szociális aktivistaként egyaránt tevékeny Baranyecz István, Branyó adtak koncertet az egybegyűlteknek, majd az ez évi számok szerzői olvastak fel alkotásaikból Libor Laura és Molnár Eszter színésznők társaságában.

A Bálint Ház és a Fedél Nélkül együttműködése több évre tekint vissza, ez volt a negyedik közös ünnepségük. Ezúttal azonban a MAZSIHISZ is részt vett az eseményen, Radnóti Zoltán a közelgő Hanukáról beszélt az ünneplőknek és – mint a híres Rejtő-kezdőmondatban – a MAZSIHISZ-t képviselte az a több kiló sajtos pogácsa is, amellyel a hitközség hozzájárult az ünnephez. A gesztus jelzésértékű: azt tudatta, hogy Magyarország mindannyiunk közös hazája és azért kell együtt dolgoznunk a szolidaritás erősítésén, hogy valóban mindannyian otthonra lelhessünk ebben a közös hazában.

(kép: Szentgyörgyi Ákos)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!