„Metoo”-vadhajtások: Kisöprik az indítólányok hagyományát a Forma1-ből

2018-ban már nem lesznek rajtrácslányok a Forma-1-ben – döntött erről a sportág tulajdonosa, a Liberty Media.

Nemrég pedig döntés is született arról, a csinos hölgyek idén már nem lesznek ott a rajtrácsokon. A Forma-1 tulajdonosai szerint a csapatok, versenyzők, illetve a meghívott vendégek és hírességek bőven szolgáltatnak látványt a rajongóknak.

„Az elmúlt év során számos területet megvizsgáltunk, melyekkel kapcsolatban úgy éreztük, hogy fejlesztenünk kell őket, hogy jobban összhangban legyenek ezen nagyszerű sportággal kapcsolatos vízióinknak” – mondta Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója.

„Bár a rajtrácslányok alkalmazása évtizedek óta bevett gyakorlat volt a versenyhétvégéken, úgy érezzük, hogy ez a szokás nem felel meg a brandünk által képviselt értékeknek, és ellentétes a modernkori szociális normákkal. Nem gondoljuk azt, hogy ez a gyakorlat megfelelő, vagy releváns a Forma-1 és rajongói – legyenek akár idősek, akár fiatalok – szempontjából” – magyarázta a meghökkentő döntésüket.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata