Rogán volt jegyzőjét egy súlyos ügyben ítélte el a bíróság – ki a következő?

Rogán Antal polgármester (j3) Puskás András alpolgármester (j2) és Rónaszéki László jegyző (j) az V. kerületi önkormányzat 56-os megemlékezésén (2006.) Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

2017.09.06. 10:15

Hivatali visszaélésért egymillió forint pénzbüntetésre ítélte Rónaszéki Lászlót, az V. kerület volt jegyzőjét kedden a Fővárosi Törvényszék. Vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedésben és hivatali visszaélésre felbujtásban ugyancsak bűnösnek mondta ki a bíróság a kerület befolyásos építési vállalkozóját, Borzován Jánost is. A per harmadrendű vádlottját, a kerületben működő egyik szórakozóhely tulajdonosát ugyanakkor felmentette a törvényszék. – írta a Zoom.hu

A vád szerint Borzován ugyanis azt állította az egyik V. kerületi bár tulajdonosának, hogy kapcsolatain keresztül el tudja intézni „okosba”, hogy éjszaka is nyitva tarthasson – és ezért potom másfél millió forintot kért.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat lehallgatta Rónaszéki telefonját, bár nem ő volt az elsődleges célpont. A vele kapcsolatban álló Vizoviczki László valamint a több gyilkosság felbujtójának tartott Portik Tamás önkormányzati, rendőri, és NAV-os kapcsolatainak felderítése közben figyeltek fel a jegyzőre.

Rónaszéki neve akkor lett országosan ismert, amikor az V. kerület fideszes vezetése őt kiáltotta ki bűnbaknak egy Károly körúti ingatlan körüli botrányban – ahol a vád szerint ő áron alul játszotta át az önkormányzati tulajdont egy Portikhoz köthető vállalkozónak.

„Borzován, aki rendszeresen egyeztetett telefonon és személyesen is Rónaszékivel, és az ilyen alkalmakkal saját bevallása szerint magántermészetű dolgokról is elbeszélgettek, egy alkalommal szóba is hozta Rónaszékinél a kérdéses szórakozóhely nyitva tartásának ügyét. Ezt a beszélgetést is lehallgatta a védelmi szolgálat” – írta a lap.

Borzován elismerte, hogy a vállalkozó pénzt adott át neki, de szerinte ez nem vesztegetés, hanem a különféle felújítási munkálatokra szánt előleg volt, és szerinte az egésznek semmi köze nincs az éjszakai nyitvatartási engedélyhez. Azt, hogy valóban kenőpénz lett-e volna amit átvett nem sikerült bizonyítani.

Az eljárás amúgy tele van hibákkal, a bíróság szabálytalanságok miatt több lehallgatási anyagot ki is zárt a bizonyítékok közül.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak azonnal fellebbeztek.

Forrás: Zoom.hu

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!