Hivatalos: Polt sarokba szorítva – feljelentés született a Fidesz áfacsalása miatt

Az MSZP csalás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 24.hu által ismertetett 2010-es választás fideszes plakátköltés ügyében hétfőn a Legfőbb Ügyészség fővárosi székházában.

Nyakó István, az ellenzéki párt sajtófőnöke az épület előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Fidesz 2010-ben több ezer plakátot helyezett ki feketén, és mai áron egymilliárd, akkori áron 700-800 millió forintba kerültek a plakáthelyek. Ehhez képest a kormánypárt csak 90 millió forintról kapott számlát Simicska Lajostól, de ebből is csak 35 millió forintot vallott be.

A sajtófőnök szerint a kampányköltségek túllépése miatt a Fidesznek azért 120 millió forintot kellett volna befizetnie a költségvetésbe. A Fidesz 2010-es alapszabálya szerint a kampányköltésekről csak az Orbán Viktor által vezetett országos elnökség, az elszámolások jóváhagyásáról pedig a Kövér László által vezetett országos választmány dönthetett.

Vagyis a csalások két fő szervezője a mostani miniszterelnök és a házelnök, az ország két közjogi méltósága.

A sajtófőnök szerint Polt Péter legfőbb ügyész “sima pártkatona”, amíg tudja, hogy a kormányváltás után felelősségre vonás vár rá, nem tesz ebben az ügyben semmit. A feljelentést pedig azért teszik, miközben tudják, hogy Polt Péter “ezt is el fogja tussolni”, hogy a legfőbb ügyész “dokumentáltan elkövesse a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolást”.

„Mai áron egymilliárd forintos lett volna az a plakátköltés, ami dokumentált is. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 700-800 millió forintba került akkori áron a plakát, ezzel szemben 90 millió lett kiszámlázva – egyből csaltak egyébként 60 milliót. Magyarán áfacsalás is szerepelhet a bűnlajstromban, méghozzá különösen nagy összegre elkövetett áfacsalás, hiszen a 800 millióval szemben annak a 10 százalékát számlázzák. Ismerjük a módszert, állítólag a NAV keményen küzd a feketegazdaság ellen, tehát akkor ez áfacsalás, hát majd meglátjuk, hogy miben vizsgálódnak” – fejtette ki a szocialista politikus.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!