Ettől még Orbánt is leveri a víz – Brutális bírságot kapott Magyarország a kormány hibájából!

Az Európai Bíróság mai döntése értelmében Magyarországot egyszeri 200 millió euró, és további napi 1 millió euróra büntetik a menekültjogok megsértése miatt, illetve azért, mert több mint három éve nem teljesíti a kormány az EU-s bíróság korábbi ítéletét.

Az ítéletben kiemelik, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben az uniós jogszabályokat, egyebek között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó unión kívüli országok állampolgárainak visszatérésére vonatkozó eljárások területén – áll az MTI közleményében.

A büntetés komoly érvágás, ugyanis az egyszeri büntetés forintra átszámítva nagyjából 80 milliárd, illetve ehhez jön még a napi 400 millió!

Az Európai Unió Bírósága még 2020 decemberében mondta ki, hogy a Magyarországon alkalmazott menekültügyi szabályok több ponton is összeegyeztethetetlenek az uniós joggal. A luxemburgi testület különösen a menekültügyi eljárások, a visszatérésről és a befogadásról szóló irányelvek rendelkezéseinek megsértését állapította meg.

A 444.hu cikke kiemeli, hogy az ítéletet késlekedés nélkül végre kellett volna hajtani, ehelyett azonban a kormánypropaganda brüsszelezéssel és migránsozással válaszolt.

Mivel a magyarországi hatóságok nagyrészt nem hajtották végre az ízéletet, az Európai Bizottság 2022 februárjában újra beperelte Magyarországot. Ennek született meg most az ítélete, melynek értelmében minden további napért, amíg ez a késlekedés tart, Magyarország egymillió eurót köteles fizetni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!