Így nyert helyben a Fidesz – A választások miatt titkolhatták el a kínai cég környezetszennyezését!

Forrás: Facebook.com / Orbán Viktor

Három héten keresztül tartotta vissza a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal azt a határozatot, ami szerint a Halms kínai autóipari céget környezetszennyezés miatt megbírságolták!

A vállalatot 1,98 millió forintra büntették a hulladékgazdálkodási szabályok megsértéséért – számolt be róla a 24.hu, mely kiemelte, hogy a gyár Debrecen melletti telephelyéről titokban a Kisgugyori csatornába vezették a szennyezett vizet.

A kormányhivatal már május 22-én döntött a bírságról, azonban az erről szóló határozatot az önkormányzat csak az önkormányzati választás után tette közzé!

Januárban ment ki a hatóság a Halms Kft. telephelyére, ahol az ellenőrök arra lettek figyelmesek, hogy a környék természetes vízelvezetőjébe, a Kisgugyori csatornába ismeretlen, fehér színű anyag folyik. A vizsgálat kimutatta, hogy a szennyezett víz a kínai cég telephelyéről folyik a csatornába, ami miatt kiszabták rájuk a bírságot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!