Orbán dühönghetett a színfalak mögött – Megbukott a Fidesz mesterterve!

Forrás: Facebook.com

Egészen hajnali 4 óráig kellett várni arra, hogy megkapjuk a főpolgármester-választás 100 százalékos eredményét, ami rendkívül szoros lett.

A Fidesz mesterterve az volt, hogy egy „ellenzéki” párt támogatásával indítja el egyik korábbi szövetségesét, Vitézy Dávidot, aki így komoly kihívója lehet Karácsony Gergelynek. Az talán senkit sem lepett meg, hogy a Fidesz színeiben induló Szentkirályi Alexandra az utolsó pillanatban visszalépett, szavazóit pedig Vitézy felé terelte.

Az eredmény végül rendkívül szoros lett: az első adatok beérkezését követően Vitézy állt jobban, majd ahogy érkeztek az újabb és újabb adatok, Karácsony Gergely fokozatosan zárkózott fel. Végül a 100 százalékos feldolgozottságot követően, Karácsony Gergely 324 szavazattal előzte a fideszes Vitézyt.

Budapest köztársaság marad, nem lesz részvénytársaság

– jelentette ki az eredmények láttán Karácsony, aki beszédében köszönetet mondott a támogatóinak. Az újrázó főpolgármester azt is elmondta, hogy szerinte most új korszak kezdődik a kormánnyal kritikus oldalon is, ami miatt még több összefogásra van szükség. „Itt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk a kampányt és hogy az életünk a politikáról szólt” – mondta.

„Végső soron a lényeg az, hogy ez a város nem adta meg magát az ostromlóinak, Budapest büszke és szabad”

– tette hozzá Karácsony Gergely az atv.hu közlése szerint.

Az eredmény nem csak Vitézy számára lett kedvezőtlen, hanem a fidesznek is hatalmas bukás, ugyanis a fővárost még így, egy mesterterv segítségével sem sikerült elfoglalniuk!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!