Ez már nyílt hazaárulás – a Fidesz számára másodrendűek, akik Magyarországon élnek és adóznak!

A határon túl élők miért utazhatnak ingyen?

Másodrendűek lesznek saját hazájukban azok a magyarok, akik itthon élnek és itt is adóznak. Ez a folyamat már évekkel ezelőtt elkezdődött, de csak az utóbbi egy évben vált nyilvánvalóvá, amikor

a cégek elkezdték kirugdosni azokat a magyar dolgozókat, akik előtte betanították a távol-keleti vendégmunkásokat!

Ráadásul a vendégmunkások itteni tartózkodásának költségeit a cégek állják, tehát szállásra, étkezésre, utazásra nem kell költeniük, és a munkába járás költségeit is megtérítik nekik. Egy magyar munkavállalónak mindezt fizetnie kell, vagyis máris hátrányban van a saját hazájában. Most pedig itt a Fidesz-kormány legújabb intézkedése:

a határon túli magyarok ingyen vonatozhatnak és buszozhatnak a helyközi járatokon!

Mindezt a vajdasági Szabad Magyar Szó írta meg a MÁV közlésére hivatkozva. A magyar vasúttársaság sajtóosztálya ugyanis elárulta, hogy márciustól „magyar igazolvánnyal korlátlan díjmentes utazásra lesz lehetőség a helyközi közösségi közlekedésben Magyarországon.”

A kétezres évek elején bevezetett magyar igazolvány eddig évi 4 utazást tett lehetővé Magyarországon belül, 90 százalékos kedvezménnyel.Ám a Fidesz-kormány mostani tarifareformja miatt

márciustól több mint 900 ezer határon túl élő magyar igazolványos korlátlanul és díjmentesen utazhat, miközben az itt élő anyaországiak túlnyomó többsége az adójából eltartja a vasutat, és ha utazni akar, akkor azért fizetnie kell!

A Fidesz által másodrendűnek tekintett anyaországi magyarok számára a MÁV 62-ből 24 utazási kedvezményt megszüntet, a vármegye- és az országbérleten kívül minden bérlet megszűnik.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!