Betelt a pohár – Karácsony kiakadt az új választási rendszer miatt!

Tegnap az országgyűlés megszavazta a Mi Hazánk törvényjavaslatát, mely megváltoztatja a budapesti választási szabályokat. 

Az atv.hu közlése szerint 135 igen, 40 nem és 6 tartózkodás mellett szavazta meg a kormánypárti többség az „új” fővárosi választási rendszert, mely visszatér a 2014 előtti gyakorlathoz. A szavazásnál a Mi Hazánk képviselői tartózkodtak!

A Political Capital választási szakértője szerint az új rendszerrel alapvetően fog megváltozni a fővárosi közgyűlés összetétele, majd kiemelte:

Amikor a választási rendszerhez hozzányúlnak, akkor mindig csak az a kérdés, hogy mi a Fidesz érdeke, csak ezt az egy kérdést kell feltenni.

László Róbert azt is elmondta, hogy a jelenlegi fővárosi választási rendszer 2014-óta van érvényben, akkor a Fidesz azért nyúlt hozzá a szabályozáshoz, hogy Tarlós Istvánnak a közgyűlésben többséget tudjon biztosítani.

„Jogállamban a törvény nem a hatalmat védi az emberektől, hanem az embereket a hatalomtól.” – mondta Karácsony Gergely a Fidesz által megszavazott új választási törvénnyel kapcsolatban.
A főpolgármester szerint az új szabályok közepette is legyőzik a Fideszt Budapesten, mert „ez a város nemet mond azokra, akik úgy váltogatják az elveiket, mint más az alsógatyáját”.

„Jogállamban az ország szuverenitása, a nép szuverenitását jelenti, nem a kormányét. Jogállamban a törvény nem a hatalmat védi az emberektől, hanem az embereket a hatalomtól. Jogállamban a kormány jó kormányzással, az emberek bizalmát kiérdemelve akar hatalmon maradni, és nem azzal, hogy manipulálja a választási szabályokat, ellehetetleníti a kritikus hangokat és a politikai riválisait” – írta a politikus a közösségi oldalán.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!