Egy ideje elzárva tartják a földi halandók elől a Miniszterelnöki Kormányirodának is helyt adó Karmelita kolostor Színház utcai területét, az eddigi hivatalos indoklás szerint építkezés miatt.
A rendőrség mostani válasza azonban egészen mást határozott meg a lezárás ürügyeként.
Gelencsér Ferenc, ellenzéki politikus szerint egyszerűen csak át akart sétálni a Karmelita előtti Színház utcán, azonban a rendőrség az útját állta ami miatt panasszal élt. A hivatalos panaszát elutasították, azonban a rendőrség válaszából kiderült, hogy “nem azért zárta le a rendőrség az Orbán Viktor irodája előtti utcát a Karmelitánál, mert az építkezési terület, hanem azért, mert a hatalom így döntött”.
Az elutasító határozat szerint A Karmelita előtti részt a rendőrség objektumvédelem miatt zárta körül!
“A határozat szerint egyértelmű az indok: azért zárta le a rendőrség az egész utcát, hogy a hatalmasoknak ne kelljen a valósággal szembesülniük.” – írja bejegyzésében az ellenzéki képviselő.