Repülőutak adópénzből – Kiderült mennyit költött eddig Szijjártó

Szijjártó Péter kép // Daily express

Igen mozgalmasra sikeredett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utóbbi fél éve, rendszeresen jelentkezett be Facebook-oldalán külföldi útjairól. Ehhez a külügyminiszter sokszor azt a honvédségi jetet vette igénybe, melyről többször is állították, hogy nem kormánygép.

A 444.hu közlése szerint a Hírklikk közérdekű adatigényléssel fordult a külügyminisztériumhoz, hogy megtudják,

mennyibe kerültek az adófizetőknek Szijjártó utazásai.

Azt nem árulták el, hogy a honvédség gépeit hány alkalommal vette igénybe a külügyminiszter útjai során, válaszukban csak annyit írtak, hogy “Miniszter Úr útjainak megvalósításához a Minisztérium részben repülőjegyeket vásárolt szerződött partnerén keresztül, részben a honvédségi gépeket vette igénybe. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján

az utak átlagára 3 millió 86 ezer 921 forint volt.”

A minisztérium még egy excel táblát is elküldött a lapnak, melyből kiderült, hogy Szijjártó 50 alkalommal repült az idei év első felében, tehát az átlagárból visszaszámolva, eddig már 154 millió forintra rúg az útiköltsége.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!