Sötét alak tűnt fel a Momentum elnökségében

A napokban tartott tisztújítást a Momentum, melyben annak ellenére, hogy az eddigi ötről hét főre emelték az elnökség létszámát, szinte mindenki kicserélődött. Csak Fekete-Győr András elnök maradt, és Hajnal Miklós elnökségi tagként. Sokakat meglepett ez a tisztújítás, aminek a legérdekesebb mozzanata mégis csak az, hogy az elnökségbe bekerült egy,

a Fidesz padsoraiban hat éven át ülő országgyűlési képviselő,

Körömi Attila. Igen, jól hallották a Momentum elnökségében most egy olyan ember ül, aki 1998-2004 között fideszes országgyűlési képviselő volt. De, hogy még cifrább legyen a helyzet, ezután átlépett a még parlamenti frakcióval nem is rendelkező Jobbikba!

Körömiről azt is tudni lehet, 2004-ben nem szavazta meg a Magyarország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetését, korábban pedig, 2002-ben például a Fidesznek ő is gyűjtött aláírást az olimpia támogatásáról. Ez annyiból érdekes, hogy a Momentum magát Európa pártinak vallja, ismertséget pedig pont az olimpia elleni aláírásgyűjtéssel szerzett. Ha a Momentum komolyan venné amit mond magáról, akkor

a tagjai sorába nem venné fel, nemhogy elnökségi taggá választana

egy ilyen múlttal rendelkező politikust! Persze mindenki változhat, így Körömi is, aki 2004-ben, hogy hitelesebb legyen a Jobbikba való átlépése, még azt nyilatkozta: “A Jobbikhoz való csatlakozás pillanatában egy dolgot azonnal megéreztem, az ember maximum egyszer válthat pártot. Ennek még lehet oka. De ez többször elképzelhetetlen, még saját oldalon belül is.”

Nagyjából erre mondják, hogy felköpött, most meg alá állt. Azt se feledjük el, hogy 2004-ben a Jobbik egy szélsőségesen radikális, EU ellenes, cigánybűnözésről beszélő, majd később a Magyar Gárdát életrehívó párt volt! Csak remélni tudjuk, nem ezt a mentalitást hozza Körömi a Momentumba.

Azt pedig, hogy Körömi önként váltogatja-e ilyen hévvel a pártjait, vagy küldik ahova kell, az olvasók fantáziájára bízzuk. Mi viszont narancs illatot érzünk a levegőben.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!