Ezért emlegette Orbán az Európai Bizottság elnökének gyerekeit!

FILE PHOTO: Hungarian Prime Minister Viktor Orban arrives at the EU summit in Brussels, Belgium, March 9, 2017. To match Special Report HUNGARY-ORBAN/BALATON REUTERS/Francois Lenoir/File Photo - RC1BE9545E00

Sokan meghökkentek, hogy Orbán Viktor az Európai Bizottság új elnökének megválasztását csupán azzal kommentálta, hogy Ursula von der Leyennek hány gyereke van. A magyar kormányfő egészen pontosan ezt mondta: „egy hétgyerekes német családanyát választottunk meg a Bizottság élére. Ez már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában”.

Orbán természetesen nagyon jól ismeri a német védelmi miniszter eddigi politikai munkásságát és nézeteit. Egyáltalán nem véletlen, hogy mégis mindössze ennyivel intézte el az európai léptékkel is fontos döntést.

Orbán kijelentését ugyanis a későbbiekben egyaránt lehet pozitív és negatív irányba is fordítani. És mindkét esetben azzal jöhet, hogy „ugye megmondtam?!”

Ha Ursula von der Leyen úgy politizál, hogy az Orbánnak tetszik (amire a köztük fennálló nézetkülönbségek miatt azért kevés az esély), akkor mondhatja azt a magyar miniszterelnök, hogy lám, egy családanya mennyivel érzékenyebben viszonyul a kényes döntésekhez, látszik, hogy van gyakorlata ebben.

De akkor is jól jöhet az Európai Bizottság elnökének családanyaként való pozícionálása, ha később konfrontálódik Orbánnal. Akkor ugyanis a magyar kormányfő előveheti közismerten nőellenes és lenéző hozzáállását és rámutathat, hogy az Európai Unió bonyolultabb szervezet egy családnál, és ami működik hét gyerek esetében, az az egyes országokkal való kapcsolattartásban már kevés.

Látható hát, hogy Orbán Viktor a családanya szerep hangsúlyozásával egy olyan polcra tette fel Ursula von der Leyent, hogy később majd ő dönthesse el: megdicséri, vagy macsóként leszólja.

Nem bonyolult ez a pávatánc, igazából még primitívnek is mondhatnánk, és csak azok vannak elalélva tőle, akik nem látják át a működését.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!