Nem akarnak szembenézni a valósággal, de mi megmutatjuk a valós számokat!

A botrányos körülmények között, a törvényhozáson áterőszakolt túlóratörvény hatására, az elégedetlen embereket arra ösztökélte a kormánypártok által támogatott törvény, hogy utcára vonulva hangot adjanak elégedetlenségüknek.

A Fidesz-KDNP kormányzó koalíció kommunikációja szerint, ezeket a megmozdulásokat nem azok az állampolgárok kezdeményezték, akik nem értenek egyet velük és a törvénnyel, hanem Soros Györgyöt jelölik meg a tüntetések főszervezőjeként – közölte a 444.hu.

A Népszava megbízásából készített most a Publicus Intézet egy kutatást a “rabszolgatörvény” elleni megmozdulásokról.

A kutatás egyértelműen kimutatja, hogy a válaszadók 51 százaléka támogatja a törvény elleni tiltakozásokat.
A megkérdezettek 17 százaléka válaszolt úgy, hogy hajlandó lenne sztrájkolni vagy tüntetni azért, hogy visszavonják a törvényt; 34 százalék egyetért a jogszabály eltörlésével, de nem megy ki tüntetni, azonban szolidáris azokkal, akik utcára vonulnak; 8 százalékot ért el azon válaszadók csoportja, akik egyetértenek a törvény eltörlésével, de nem támogatják sem a sztrájkot sem pedig a tüntetéseket.

A kormánypropagandával ellentétes a válaszadók 60 százalékának meglátása, miszerint nem Soros kezdeményezi a tüntetéseket, hanem alulról szerveződő folyamatként látják, melyeket az elégedetlen emberek kezdeményeztek.

A megkérdezettek ötöde az ellenzéki pártokat, míg a szakszervezeteket és civileket mindössze tíz százalék jelölte meg válaszában mint a tüntetések kezdeményezőit.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!