Csúnyán átverte a dolgozókat a Fidesz, semmit nem engednek a törvényből

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Nem jártak sikerrel a tárgyalások a szakszervezetekkel.

Újra tárgyalóasztalhoz ült Kósa Lajos a szakszervezetekkel a “rabszolgatörvényként” elhíresült javaslatról. A tervezet miatt már az első pillanattól nagy volt a felháborodás, az érdekképviseleti szervek egyhangúan elutasították azt.

Az egyeztetés után Kósa elmondta, hogy milyen módosításokkal fog a parlamenti bizottság elé kerülni a javaslat.

Eláruljuk: semmilyennel.

A munkaidőkeretet továbbra is három évre növelnék, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók a teljesített túlórákat ráérnének akár évekkel később kifizetni. Maradt a 12 hónapos átlagban heti 48 órára emelhető munkaidő is, ahogyan a 250-ről 400 órára emelt túlórakeret. Úgy tűnik, az egyetlen módosítás, amit sikerült kiharcolniuk a szakszervezeteknek, hogy a túlórákat csakis a munkavállalók írásos hozzájárulásával rendelhetik elő.

A szakszervezetek szerint persze ez mit sem ér, mivel a munkaviszony eleve rendkívül egyensúlyhiányos, emiatt könnyen megtörténhet, hogy a cégek súlyosan vissza fognak tudni élni a dolgozók kiszolgáltatott helyzetével.

Kósa szerint egyébként a tárgyalások lezárultak, a vitáknak vége van, a javaslat ebben az állapotban fog a fideszes többséggel rendelkező vállalkozásfejlesztési bizottság elé kerülni a holnapi nap folyamán. Az egyetlen hely tehát, ahol még megálljt lehet parancsolni a munkavállalók teljes kizsigerelésének, az utca, a hírek szerint december 8-án tüntetés készül.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!