Szörnyű dolgok várnak az idősekre a Fidesz mostani újítása miatt

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Akár nyolcszázezren is visszatérhetnek a munkába nyugdíjas-szövetkezeti tagként – nem szerénykedett Kósa Lajos, amikor egy fórumon beszélt a tavaly nyár óta létező új foglalkoztatási formáról. Ha a miniszter víziója valóra válna, akkor az összes magyar nyugdíjasnak közel a fele újra dolgozna.

A szövetkezetek beszámolói szerint mostanra csaknem 250 olyan cég van, ahol várják az idős dolgozókat, hiszen ez jelentős adókedvezményeket biztosít számukra.

Képzeljük el, mennyire szép lesz, ha azok a 70 év körüli vagy annál is idősebb emberek, akiknek unokázniuk, főzőcskézniük kellene:

  • az unokájukkal együtt szolgálnak ki minket a gyorsétteremben, kötelező, széles mosollyal
  • egy pénztárban állnak, ahol a főnök ordít velük, ha elütnek valamit
  • takarítják utánunk az asztalokat egy plázában
  • tankolják az autónkat, és lemossák a szélvédőt

A Fidesz úgy állítja ezt be, mint egy idilli világot, ahol a nyugdíjasokat nem kormányzati szinten támogatják, hanem nemes egyszerűséggel jogi feltételeket biztosítanak ahhoz, hogy visszaküldhessék őket dolgozni. Míg Németországban vagy nem is kell annyira messzire menni, Ausztriában a nyugdíjasok az utazási katalógusokat nézik, nálunk az álláshirdetéseket.

A Fidesz pedig erre büszke, és elvárja, hogy mi is azok legyünk.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!