Egy feminista aktivistanő rárontott a Vatikánban felállított betlehemi jászolra, és megpróbálta elragadni a kis Jézus szobrát.
„Isten nő” – ez a felirat díszelgett annak feministának a hátán, aki ugyanezt kiabálva karácsony első napján félpucéran berohant egy betlehemi jászolba a Vatikánban, hogy az életnagyságú szobrok közül az újszülött Jézusét elragadja – írja a Reuters.
A nőt, aki a kordont átugorva igyekezett a tervét végrehajtani, a helyi csendőrök állították meg. Mindez alig 1,5-2 órával azelőtt történt, hogy I. Ferenc pápa ünnepi szentmiséje a Szent Péter Bazilikában elkezdődött volna.
Az aktivistát később a Femen-csoport honlapján azonosították: Alisa Vinogradova-nak hívják. Az Ukrajnában alapított szervezetnek korábban is voltak hasonló, félmeztelen akciói: 2014-ben egy római kis Jézus-szobrot próbáltak elrabolni, idén pedig kétszer is megzavarták a szélsőséges Marine Le Pen kampánybeszédét Franciaországban.