Súlyos bejelentést tett a súlyemelő szövetség elnöke

Benyújtotta jelentkezését a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjára a szervezetet 2000 óra irányító Aján Tamás.

A sportvezető az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a május végi tisztújításra összesen hét elnökjelölt adta be pályázatát, míg a hat főtitkárjelölt között van a szervezet jelenlegi főigazgatója, Ádámfi Attila is.

Aján Tamást 23 év főtitkári munka után 2000-ben választották meg a szervezet elnökének, majd tisztségében háromszor is megerősítették, legutóbb 2013-ban.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!