Ne bolygassuk ezt a rezsit, szereti a magyar, ha többet kell fizetnie!

Nehogymá’ jól járjunk! – Félreértésnek minősítette az E.ON Hungária azt a hírt, hogy az állami rezsicsökkentés eredményeként kialakított (a piaci árnál valójában drágább) földgáznál olcsóbb szolgáltatást tudna nyújtani – mentette a menthetőt az E.ON közleményében.

Eszméletlen nagy botrány kerekedett ki abból, hogy a rezsicsökkentésről egy sima díjkalkulátorral lerántotta a leplet az egyik legnagyobb hazai gázszolgáltató. Német “Rezsi” Szilárd szívéhez kapott, nyelt egyet, majd visszakézből leoltotta az E.ON-t, nehogymá’ ők fújják itt a passzátszelet! El is indult a szokásos duma a fideszes Németh sajtótájékoztatóján, hogy a szolgáltató micsoda otromba módon próbál meg beavatkozni a választásokba. Ja. Olcsóbb gázárakkal! Szörnyű!

A kedvező árú gázszolgáltatás a Fidesz egyik szent tehénnek minősülő kampánydumája, rendesen be is rezeltek a kormánypártban, hogy bukik az egész.

De mindenki nyugodjon meg, fizethetjük tovább a magasabb árakat – az E.ON ajánlata ugyanis hirtelen mégsem úgy, és mégsem annyi. Bocsi. Nincs itt semmi látnivaló.

A teljes közleményben olvashatjuk, miként lépett vissza az E.ON két lépést hátra:

“Sajnálatosnak tartjuk, hogy az E.ON 2017 októberében nyilvánosságra hozott, versenypiaci üzleti ajánlata a nagy gázfogyasztású ügyfélcsoport számára jelentősen félreértelmezett formában jelent meg.

Az E.ON az ügyfeleknek folyamatosan megújuló komplex szolgáltatási ajánlatokat kínál. Ez esetben az ügyfelek a gáztermék mellett biztosítási terméket is igénybe vehetnek. Ez az ajánlatunk olyan ügyfeleknek szól, akik a kisvállalkozásokhoz hasonló fogyasztással rendelkeznek. Hasonló kedvező versenypiaci ajánlattal más piaci szereplők is jelentkeztek az elmúlt években.”

Az E.ON pár nappal korábban még 5%-kal olcsóbb, tehát egy átlag fogyasztó számára akár havi ezer forinttal olcsóbb gázt adott volna az ügyfeleinek, mint az állami NKM Földgázszolgáltató Zrt. Ezt azért tehette volna meg, mert a gáz világpiaci ára egyértelműen alacsonyabb, mint a Rezsicsökkentés “márkájú” állami gáz.

Na ezt vette magára Németh Szilárd, és csinált az E.ON-ból hirtelen Brüsszelita Soros-bérenc, választásokba beavatkozni akaró idegenszívű ügynököt. Németh megvédte a rezsicsökkentést, talán valamiféle merényletnek képzelte, hogy a gázt bárki piaci áron adja a fogyasztónak, és ne egy kvázi hatósági áron. Még a végén olcsóbb lesz a magyaroknak…

A szolgáltató bár visszakozott, főoldalán ugyanakkor még mindig elérhető az a díjkalkulátor, mellyel bárki kiszámolhatja, hogy megéri-e neki is váltani: Az Index számításai alapján egy jelenleg Budapesten havi 23 ezer forintos gázfogyasztással váltó lakossági fogyasztó évi 13 ezer forintot is megtakaríthat, ha vált.

Vajon Németh Szilárd rezelt be attól, hogy többé nem tudják hitegetni az embereket a rezsicsökkentéssel, vagy a szolgáltató rezelt be Németh Szilárdtól? Egy biztos, ettől a kirohanástól nekünk jobb nem lett semmi.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás