Közösen vonulhat a téli olimpián a két Korea

Azok után, hogy Észak-Korea bejelentette, ott lesznek a sportolóik a február 9-én kezdődő téli olimpián Dél-Koreában. A Reuters úgy értesült, hogy még közelebb kerülhet az 1953 óta háborúban álló két ország.

A hírügynökség értesülései szerint ugyanis napirenden van a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közvetítésével, hogy a nyitóünnepségen együtt vonuljon fel a két ország, sőt, közös női hokiválogatottról is tárgyalnak.

Minderről január 20-án, Észak-Korea olimpiai részvételének tárgyalásakor egyeztetnek majd Svájcban a NOB vezetésével, de egyelőre nem tudni, mekkora eséllyel egyesül a két Korea legalább az olimpia idejére.

A közös bevonulást egyébként Szöul vetette fel, és állítólag pozitív választ kaptak rá Phenjanból.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás