A törvényhozás tehetetlen: „Volt, hogy a hajamnál fogva rángatott ki az udvarra, hogy baltával levágja a fejemet.”

Illusztráció

„Volt, hogy a hajamnál fogva rángatott ki az udvarra, hogy baltával levágja a fejemet.” Csilla egy olyan kapcsolatba kerül, amelyben olykor még az élete is veszélyben forgott, mert a férje olyan brutálisan megverte. Csillának sikerült megmenekülnie és reméli, hogy azzal, hogy a nyilvánosság elé tárja történetét sok más bántalmazott nőnek tud erőt adni. A bántalmazó homlokára nincsen kiírva, hogy „meg foglak ütni”, sokszor nagyon kedves embernek tűnnek első látásra.

Csilla azért nem tudta befejezni a gimnáziumot, mert terhes lett, tiniként szülte meg gyermekét majd 24 éves korában egyedülálló anyaként nevelte gyermekét és betanított munkásként dolgozott. A testvérének segített költözni és az oda-vissza úton volt alkalmuk arra, hogy beszélgessenek egymással. A beszélgetésbe bekapcsolódott a teherautó sofőrje is majd végül randira hívta Csillát, aki nemet mondott, mert nem akart időt elvenni a fiától. A sofőr, (Pali) azonban megszerezte a munkahelyi telefonszámát és mindennap hivogatta Csillát. Végül a lány igent mondott.

A férfi elhalmozta virágokkal, vacsorázni vitte, kedves volt és udvarias, sokat bókolt Csillának. A randevúkból párkapcsolat majd gyors összeköltözés lett. Miután Pali először ütötte meg a nőt, a pofon után azonnal térdre vetette magát Csilla előtt. Sírt. Fogadkozott, hogy többé nem történik meg ilyen. Csilla megbocsájtott. A férfi nap nap után bizonygatta a szerelmét, miközben zajlott a válóper Pali és a volt felesége között, mivel mind a ketten akarták a közös gyereküket pszichológus segítségét kérte a bírónő a perben. A pszichológus azt állapította meg, hogy Pali retardált és infantilis, teljes mértékben alkalmatlan a gyereknevelésre. Csilla felháborodott, Pali őrjöngött.

Pali megtiltotta Csillának, hogy elhagyja a lakást, nem is telefonálhatott és a szülei és a testvére sem látogathatta. Csilla hamarosan teherbe esett ez azonban nem akadályozta meg a férfit, hogy időnként szájon vágja a terhes nőt, majd utána szerelmet vallott neki.

Egy alkalommal Csilla borsófőzeléket készített, amit Pali anyukája máshogyan szokott főzni, ezen a férfi annyira felbőszült, hogy félholtra verte Csillát a gyerekek szeme láttára. Ököllel esett neki, amikor Csilla a földre került, akkor rugdosta. Csilla elájult, amikor magához tért a férfi sírva simogatta, a bocsánatáért könyörgött. Csilla ismét megbocsájtott.

„Iskolaidőben a gyerekekre édesanyja vigyázott, mert Pali érdekes módon pont akkor sosem ért rá. A férfi eldicsekedett az ismerőseinek, hogy lám, milyen okos felesége van, majd mikor hazament, cafatokra tépte az asszony könyveit. De Csilla megmakacsolta magát, ebből nem engedett, nem akarta abbahagyni az iskolát. Inkább akkor tanult, ha Pali nem volt otthon, ami szerencsére elég gyakran megesett. Csilla a 11. osztályt kezdte el, amikor a szomszédja segítségével új munkahelyet talált. Itt már nem betanított munkás volt, komoly feladatokat kapott egy cég életében. Sikerült hamar beilleszkednie, élvezte a kollégái társaságát, szerette a munkáját.

Ám közben otthon nem változott semmi. A verések egyre gyakoribbá váltak. Hol azért kapta a pofont, mert kirúzsozta a száját, hol azért, mert Dávidnak cipőt vett. A férfi egyszer a zárat is lecserélte a lakásajtón, mert Csilla a gyerekekkel a nővérénél aludt. Egyik különösen nagy verésnél a szomszédok kihívták a rendőröket. A két egyenruhás megkérdezte Csillát, akar-e feljelentést tenni. Az asszony ült az ágyon, mellette állt Pali, keze Csilla vállán. Nemet mondott. Mi mást válaszolhatott volna? Ha igent mond, megírják ott helyben a jegyzőkönyvet, aztán elmennek. Ő meg ott marad a férjével, aki ki tudja, mit művelt volna vele bosszúból. Akkor már bármit kinézett belőle.”

Egyik alkalommal a kislányuk szeme láttára vonszolta Csillát a hajánál fogva ki az udvarra azért, hogy baltával levágja a fejét. „Ne mocskold össze a padlót a kurva véreddel” – ordította.

Csilla nem tudta, hogy hogyan kérjen segítséget, szégyellte magát, mert nem tudott rendes feleségként viselkedni és állandóan felbosszantotta a férjét. A családja nagyon aggódott érte és a gyerekekért, felajánlották, hogy költözzön haza. Csilla úgy gondolta, ha vissza költözne a szüleihez, akkor bebizonyosodna, hogy alkalmatlan a párkapcsolatra, attól félt, hogy egyedül kell leélnie az életét. Pali rengetegszer a fejéhez vágta, hogy nagyon csúnya és azt is, hogy férfi önszántából nem nyúlna hozzá, ráadásul esetlen is és az önálló életre teljesen alkalmatlan.

„A fordulat akkor következett be, amikor elromlott a mosógép. Pali épp nem volt otthon, így Csilla felhívott egy nagyon régi családi barátot. A barát jött, körbeudvarolta az asszonyt. Persze Csilla nem értette, Péter miért bókol neki. Vak, vagy mi? Vagy gúnyolódik? Szórakozik vele?

És akkor odaállt a tükör elé. Jó alaposan végignézte saját magát, centiről centire haladva. Közben Dávid és Cili járt a fejében, hogy milyen gyerekkoruk van.

Ezek után felhívta a húgát, és csak annyit mondott a telefonba: „Segíts!” A testvére egy órán belül nála volt kispolszkijával és egy akárhonnan szerzett utánfutóval. Mielőtt elmentek volna, felhívta Palit, közölte vele, hogy összepakolt, elkötözik a gyerekekkel a szüleihez. Végleg. A férfi nagyon felbőszült, fenyegetőzött, hogy kiírtja Csilla családját, Dávidot felakasztja, őt magát feldarabolja, a kislányt elveszi tőle. Aztán sírni kezdett, és megígérte, hogy megváltozik, hogy soha többet nem bántja, és Csilla igazán tudhatná, mennyire szereti őt.

Csilla letette a telefont, kézen fogta a gyerekeket, és kilépett a házasságából.

Eltelt pár hét. Pali folyton hívogatta Csillát. Kedveskedett, könyörgött. Találkozót kért. Csilla egy idő után belement. És ismét kezdődött minden elölről. Már az újra összeköltözést tervezgették, mikor Csilla találkozni akart egy új barátnőjével. Pali ezen nagyon felháborodott, eltorzult arccal kurvázta le a feleségét. És bár utána azonnal bocsánatot kért, Csilla ekkor döbbent rá, hogy itt nem fog változni soha semmi. Ezentúl is verni fogja, ezentúl is kizárja, elveszi a pénzét, eltiltja a családjától és a barátaitól. Ezen a ponton sikerült végleg lezárnia a házasságát.

Azóta eltelt 15 év. A gyerekek felnőttek, megállják a helyüket az életben, boldogok. Csilla nagyon büszke mindkettőjükre. Dávid – bár végtelenül szelíd és toleráns férfivé vált – még mindig szívesen megölné Palit. De tisztában van vele, hogy annyit kapna érte, mint egy rendes emberért, így inkább elfojtja a dühét. Pali újra megnősült, új gyereke is van. Így a régi családját már nem zaklatja, se a régi feleségét, se a régi gyerekét. Nem tud már uralkodni rajtuk.

Csilla látszólag jól van. Pár éve már fürdőruhát is vett magának, ki mer menni strandra, ha kedve van, kirúzsozza a száját, beiratkozott az egyetemre, szociális munkásnak tanul, és már tudja, hogy senki nem tépi össze a könyveit.

Egyenrangú párkapcsolatban él, és tisztában van vele, hogy teljes értékű ember. Azt mondja, nem lehet megbocsátani, amit Pali tett vele, de nem gyűlölködik, inkább továbblépett és igyekszik nem is gondolni rá. Időnként még mindig annyira csúnyának látja magát, hogy lehajtott fejjel közlekedik az utcán, néha rémálmai vannak és a hirtelen mozdulatoktól félrekapja a fejét, de úgy gondolja, hogy a házasságából sokat tanult. Tudja már, hogy soha nem a bántalmazott a hibás, tudja, hogy az „én a helyedben kirúgnám/visszaütnék” és a „miért nem hagyod ott?”-féle segítő szándék nem segít, tudja, hogy a törvények sem védenek. Tudja már, hogy a férje viselkedése nem az ő szégyene volt, és hogy nem csak vele történt ez meg, nincs egyedül. Sok-sok nő él még ma is így, akik még nem tudják azt, amit Csilla. Hogy bele kell nézni a tükörbe és meglátni a valóságot.”

Ha te is bántalmazó kapcsolatban élsz, fordulj a NANE egyesülethez segítségért! Segélyvonal bántalmazott nőknek és gyerekeknek: 06-80-505-101

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!