Orbán Viktor megtette: ma kiállt a nép elé, és elmondta, amire tényleg nem számítottunk

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Számtalanszor vettük már elő Orbán régi beszédeit, mondatait, hogy összehasonlítva azt a mostaniakkal, rávilágítsunk a kettős beszédére. Most azonban nem szükséges ’89-es vagy ’93-as idézetekkel jönnünk, ugyanis teljesen egyértelműen mondott ellent magának a kormányfő.

Orbán a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta:

Magyarország kormánya korábban hibát, sőt, bűnt követett el, amikor nem védte meg a zsidó származású állampolgárait.

Ezelőtt pedig még arról beszélt, hogy Horthy Miklós kivételes államférfi volt.

Most azt mondta: az állampolgárok megvédése erkölcsi és politikai követelmény lenne, amit Magyarország nem teljesített a második világháborúban, helyette a nácikkal kollaborált.

adta hírül a hvg.hu.

Klebersberg-kastély átadásán egy hónappal korábban azt mondta Orbán Viktor miniszterelnök, az 1920-as évekről, hogy olyan “kivételes államférfiak” szolgálták és vezették a nemzetet, mint Bethlen István, Horthy Miklós vagy Klebelsberg Kuno.

Ha Putyinnak kell nyalni, akkor neki nyal, ha Izraelnek, akkor nekik, ha Brüsszelnek, akkor hirtelen EU-párti lesz. Mikor foglalkozik már azzal, amivel valóban kellene? A magyar néppel!


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás