Románia határai a Tiszáig tartanak – üzent Orbánnak a volt román államfő

Miután a kakaduhajú Szijjártó (Syijjartou) Péter – jelenleg külügyekért felelős lakáj – megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a december elsejei román nemzeti ünnep bármilyen jellegű köszöntésén is, a volt román államfő bájos levelet írt drága Orbán barátjának. Köszönjük Péter.

A nyersen „baráti” (had)üzenetet feltehetően az is motiválta, hogy a romániai választásokon december 11-én ismét ringbe száll s ezért is ba….kszik Basescu, de ezt az üzenetet egyszer még ki kell szögelni Szijjártó kapujára 2018-ban:

„Orbán Viktor barátom, mi nem akarjuk Budapestet még egyszer meglátogatni, ahogy azt tettük az elmúlt száz év folyamán a ti beleegyezésetek nélkül. De ne provokálj, mert nekünk is van tűréshatárunk.

Nem agresszív hangnemben mondom ezt,

csak azt akarom, hogy Budapesten is megértsék,

nekünk nincsen kisebbségi komplexusunk

Magyarországgal szemben.

romcsi2

Felbátorítva azáltal, hogy Donald Trump figyelemre méltatta Orbán Viktort, a magyar külügyminiszter, a gyámoltalan Szijjártó Peter, ez a magyar politikai szélsőségesség szoknyája alól kibújt kalandor utasítást adott, hogy egyetlen magyar diplomata se vegyen részt a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére tartott rendezvényeken, mivel idézem ‘magyar embernek nincs mit ünnepelni december elseje alkalmából’.

Hosszasan sorolhatnám, hogy a Romániában élő magyarok miért ne lehetnének legalább annyira büszkék mint a románok december elseje alkalmából. De a legkielégítőbb ok erre az, hogy szemben Magyarországgal, a Romániában élő magyaroknak az elmúlt 26 évben egy nemzetközileg és hazailag is tisztelt román vezetésben volt részük, amely elkötelezte magát a NATO és az EU mellett. Ezeket az értékeket Budapest mellékesnek, jelentéktelennek tartja már jó pár éve.

Figyelembe véve a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter eddig soha nem tapasztalt módon sértő magatartását, az egyedüli válaszlépés Románia számára, hogy kitiltsa területéről a magyar nagykövetet, és visszahívja külképviseletét Budapestről. Enélkül ezek a politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart.

 

Isten óvjon titeket, budapesti demagóg politikusok, hogy erre emlékeztessünk.”


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Minden vélemény számít!