19.6 C
Budapest
2019. október 19. |

Doppinggyanú: nem zárhatták volna ki az olimpiáról a két győri kajakost

Pontot tett a nyár óta húzódó vizsgálatra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Fegyelmi Bizottsága, miután meghallgatta az érintetteket és megtekintette az ügyben kijelölt szakértők véleményét. Az FB mindkét sportoló versenyzési jogát visszaadta, és az ellenük...

Storcz Botond nem folytatja tovább

A válogatottat nyolc évig irányító Storcz Botond nem nyújtott be pályázatot a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ) a felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A hétfő délután két órakor lejárt határidőig Hüttner Csaba, Simon Miklós, Szabó Attila...

Verhetetlen Hosszú Katinka

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú szombaton 200 méter vegyesen védte meg címét, ezzel az úszósport történetének első olyan versenyzője lett, aki egy rövidpályás világbajnokságon hat egyéni számban diadalmaskodott. Az esti programban először női 200 méter...

Katinka nem vállalta a váltót, így nem indulhatott a magyar csapat

Hosszú Katinka nem vállalta a 4x200-as gyorsváltót, így a csapat nem indulhatott el a rövidpályás úszó-vb váltó versenyén Windsorban. "Sajnos, Késely Ajna betegsége nem jött rendbe, így a váltó csak akkor állhatott volna rajthoz, ha Katinka...

Ordenáré szexizmusért közel félmilliós büntetés a Fradinak

Az élvonalban címvédő Ferencvárost 400 ezer forintra megbüntette csütörtöki ülésén a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. Az MLSZ honlapján közzétett indoklás szerint az FTC szurkolói szombaton a mezőkövesdi bajnoki mérkőzésen "megbotránkoztató magatartást tanúsítottak, amikor...

Hosszú már öt aranynál jár a világbajnokságon

Hosszú Katinka megszerezte ötödik aranyérmét is az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. A péntek esti programban egyedüli magyarként a háromszoros olimpiai bajnok volt érdekelt, elsőként 100 méter vegyesen címvédőként és világcsúcstartóként lépett rajtkőre. A...

Hosszú Katinka két aranyérmet nyert a vb-n

Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságának szerdai napján a kanadai Windsorban. "Annyira nem örülök az időnek, de a verseny és az arany volt a lényeg. Nem minden úgy jött össze, ahogy szerettem...

Dekoncentrált kezdés Hosszú Katinkánál

Magyar idő szerint szerda éjjel a kanadai Windsorban voltak az első döntők a rövidpályás úszó-világbajnokságon. A magyarok egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, Hosszú Katinkát lehajrázta 200 gyorson az olasz Federica Pellegrini. „Jól kezdtem,...

Külön hajóban a világbajnok kenupáros

A 2013-ban világbajnoki címet ünneplő Vasbányai Henrik-Mike Róbert páros a riói olimpiai negyedik helyet követően döntött úgy, hogy külön utakon evez tovább. Mike Róbert szeretne bizonyítani, hogy másik társsal is képes kiemelkedő eredményekre s a...

Hiába a titkolózás, kiderült Katinka rajtja

Bár a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a versenyző kérésére titkolózik, a FINA honlapján már fent vannak a nevezések, így látható, melyik 12 számban nevezett Hosszú Katinka a kedden kezdődő windsori rövidpályás világbajnokságra. Azt még nem...

Ez is érdekes lehet

Külföldi lapok: csapást kapott és repedezik Orbán rendszere

Orbán rendszere komolyan repedezik, az ellenzék pedig megtalálta a receptet a Fidesz legyőzéséhez. Nagyjából így foglalható össze a magyar önkormányzati választások eredménye a külföldi...

Feladta Orbán – letérdelt Karácsony előtt, nagy bejelentést tett

Rég vett vissza ilyen szinten az arcából a miniszterelnök, teljesen meg van zuhanva. Exkluzív interjút adott a HírTV-nek szerdán Orbán Viktor a kormánypártok kihelyezett frakcióülése...

Rendkívüli: nem adja fel Orbán – újabb körzetek kerültek veszélybe

Folytatódik a merénylet a választások ellen. Tegnap este példátlan támadássorozat indult a magyar emberek demokratikus döntése ellen, amikor három fővárosi polgármester is bejelentette, hogy az...