23.8 C
Budapest
2024. június 24. |

Személyiségzavar – bombasztikus videót hoztak nyilvánosságra Orbánról

Magyarország az államalapítás óta nyugati ország, amelyik saját jószántából soha többé nem akar a kelet része lenni, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, még a 2010-es hatalomra kerülés előtt. Az első Orbán-kormány 1998-as győzelmekor a Fideszes...

Pataky Attila élő adásban hálálkodott: „Orbán Magyarországa maga a mennyország”

Az EDDA Művek frontembere a LifeTV vendége volt, az Ébredj velünk extra című műsorban beszélt Joshi Bharatnak arról, miért jó szerinte Magyarországon élni. Úgy fogalmazott: "Teljes háború indult a normalitás ellen. Ezért aztán mennyországnak tartom...

Fenyő-gyilkosság: Megszólalt a vállalkozó özvegye

A meggyilkolt médiavállalkozó Fenyő János ügyét a napokban újra napirendre tette az Úszószövetség egykori elnökének, Gyárfás Tamásnak a letartóztatása. Gyárfást a Fővárosi Főügyészség azzal vádolta meg, hogy ő adott utasítást a milliomos vállalkozó megölésére, ezért gyanúsítottként hallgatták...

Luxusvacsorán koronázta magát a divat királynőjévé Orbán Ráhel

Már tavaly meghozta azt a határozatot a kormány,amivel a magyar divat irányítását szépen csendben besöpörte a kormány irányítása alá. A Magyar Közlöny szerint 1022/2018. (II. 6.) számmal született meg a döntés a magyar divat-...

Karácsony Gergely: ne beszélgessünk már dupla nullás senkikről!

Karácsony Gergely főpolgármester mindezt az ATV stúdiójában mondta, mikor az épp vádemelés alatt álló Berki Krisztián nyilatkozatáról esett szó. Berkit már a főpolgármester választáson is bevetette a Fidesz Karácsonnyal szemben, megpróbálva a botrányhős személyével egyenlővé...
Maradona

Megrázó: kiderült, mit mondott Maradona a halála előtt

Szerda este érkezett a szomorú hír: 60 éves korában elhunyt Diego Armando Maradona. Mint ismert: a futballegenda néhány héttel ezelőtt került kórházba agyvérzés miatt, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Orvosa szerint Maradona a kórházból való...

Az iskolakapuból vitték el a tanárt a rendőrök: megbocsáthatatlan amit a gyerekekkel tett

„Az iskolába pár napja az igazgató felvett egy ének-zene tanárt, akit közvetlenül az iskola előtti járdáról vitték el május 30-án a rendőrök. A gyerekek végignézték a történteket, de azt hazudták nekik, hogy azért vitték...

Tóth Gabi mellei és mentoráltja Opitz Barbara nyerte az X-Faktort

Most már tényleg megdőlt az X-Faktor férfiátka, ami annyit takart, hogy az első három évadot hímnemű egyedek nyerték, azonban az utolsó hármat nők, így egálban vannak, ha a nemeket nézzük. De hogy is volt...

Óriási változás: erre számítson ha Facebookot használ!

A Facebook legújabb változtatása az egyre kedveltebb csoportokat fogja érinteni, a hazai megjelenésre pár hónapot még várni kell, de jelentős lesz a változás. A felhasználók szívesen csatlakoznak a csoportokhoz, hiszen itt kedvükre kifejthetik a véleményüket...

Gasztronómiai ámokfutás – emberére akadt Németh Szilárd

Németh Szilárd legfontosabb politikai képessége a pacalpörkölt. Esetleg még a gulyás, de ezen kívül nem tudunk mondani semmit, amivel sikerült volna előrébb vinni az ország sorsát. Ráadásul, a zsírosabbnál zsírosabb kajákat ki is posztolja...

Ez is érdekes lehet

Magyarország elbukta a versenyt – Már Bulgária is előttünk van!

Megjelent az Eurostat legfrissebb jelentése, mely a 2023-as év GDP és fogyasztási adatait vizsgálja. Az eredmény több, mint lesújtó Magyarország számára, ugyanis az egy főre...

Brutális támadást indított a kormány az újabb fővárosi vereség után!

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította Karácsony Gergely főpolgármester azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a Magyar Államkincstár 2 milliárd forintot tudott inkasszálni a Fővárosi Önkormányzat számlájáról! Ezzel...

„Fizess, vagy halj meg!” – Döbbenetes adatokat hozott nyilvánosságra az ellenzéki...

Sokkoló az a rangsor, melyet Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra a közösségi oldalán, és ami szerint hazánk az utolsó helyen áll. Az ellenzéki politikus által...