9.5 C
Budapest
2024. március 23. |

Orbán már mossa kezeit – Sikerült minden kínos kérdés mögül kihátrálnia!

Borkai Zsolt szexbotránya komolyan sújtotta a Fideszt, mivel a kormánypárt családmodellel és keresztény erkölcsökkel kampányolt, melyet az ügy hiteltelenné tett. A győri polgármester és a Fidesz értékrendjével kapcsolatban rengeteg kérdés merült fel, azonban a...

Orbán végleg meghátrált: feladta a legfőbb célját is

Orbán Viktor 2018 júniusában jelentette be, hogy szeretne egy nagyobb ívű alkotmánymódosítást, aminek az előkészítését egy-másfél évre tette. Akkor azt jósolta, hogy ez egy nagyobb ívű alkotmány módosítás lesz. Fél évvel később, a 2019....

Bekövetkezett a Fidesz rémálma – Rettegnek az ellenzék által elfogadott javaslat miatt

A sikeres ellenzéki összefogás új irányvonalat szabhat a magyar politikában. A leköszönő fideszes polgármesterek azonban, most kezdenek majd csak igazán aggódni, hisz előveszik az átláthatósági minimumprogramot az új ellenzéki győztesek. A tervezetet a mostani önkormányzati...

Most érkezett: támadás alá vette a Fidesz a fővárost – menekülnek Orbán emberei

Nem sokkal azután, hogy Baranyi Krisztina választási eredményét megtámadták Ferencvárosban, a Fidesz támadás alá vette további két másik kerület eredményét is. Az I. és a VIII. kerületben szintén az utolsó pillanatban jelezték, hogy kifogás...

Rendkívüli: betámadták Baranyi eredményét – megindult a nyomeltüntetés?

Cikkünk frissül... Baranyi Krisztina, Ferencváros frissen megválasztott polgármestere pár perce Facebook-oldalán közölte: 10 perccel hivatalba lépése előtt megtámadták a polgármester-választás eredményét. Ezzel a polgármester szerint nyertek 3 napot. Baranyi szerint ez két dolgot jelenthet: vagy ennyire pitiáner,...

Karácsony fogta, és a mai nappal elvette Orbán legnagyobb fegyverét

Véget vethet a miniszterelnök 9 éve tartó polgárháborús uszításának a főpolgármester mai bejelentése. Másfél órán át tárgyalt ma Tarlós István leköszönő főpolgármesterrel a Főpolgármesteri Hivatal átadás-átvételéről Karácsony Gergely. Mint mondta, az egyeztetés barátságos, békés hangulatban...

Őrület! Orbán aranyvonatot építtet!

Úgy tűnik, Orbánnak végleg elgurult a gyógyszere. Elkészítik ugyanis 300 millió forintért azt az úgynevezett aranyvonatot, ami a Horthy-korszakban körbe vitte az országban a Szent Jobbot. A probléma ezzel nem csak az, hogy a...

Orbán az önkormányzati választás bukása után, távol marad még az állami ünnepségtől is

A szokásoktól eltérően, indoklás nélkül hagyja ki idén Orbán Viktor az október 23-i megemlékezést. A miniszterelnök, az elmúlt két évben tartott beszédet ezen a napon, mindkét alkalommal a Terror Háza előtt, korábban pedig külföldi...

Hivatalos: kitört a háború a Fideszben – egymásnak estek a kihelyezett ülésen

A Népszava értesülései szerint a bál leginkább Orbán Viktor és Kövér László között áll. A lap azt írja, múlt héten a házelnök utasította arra Borkai Zsoltot, hogy mondjon le jelöltségéről, ám Orbán a távolból megakadályozta...

Orbán bedühödött – Szinte teljesen kizárja a sajtót a Parlamentből!

Mióta hatalmon van a Fidesz-KDNP, azóta a kormánypárti képviselőket zavarja, ha bármilyen, az embereket érintő fontos témában kérdezik őket az újságírók, ezért sokszor válasz nélkül haladnak el közöttük. Az elmúlt közel tíz évben folyamatosan szigorítottak...

Ez is érdekes lehet

Ezt neked is látnod kell: Újabb helyről kapott hatalmas tockost Rákay...

Mint arról korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk, Rákay Kálmán elkészítette minden idők legdrágább magyar filmjét, mely már a premier hetében csúfosan megbukott a mozikban,...

Magyar Péter kimondta: koalícióra lépne egy Orbán nélküli Fidesszel!

Próbálta megúszni, de válaszolnia kellett! Lassan oszlik a homály Magyar Péter politikai tervei körül. Bár az általa beígért párt még nem alakult meg, ám Varga...

Nincs vége az egri parkolási botránynak, Mirkóczkiék mentik a bőrüket

Több százmilliós tartozások, csődközelbe sodródott vállalkozók, megbénított közlekedés és egy polgármester, aki nagyon rövid idő alatt lett összellenzéki politikusból a NER egri helytartója. Egerben...