6 C
Budapest
2024. április 17. |

Magyarország lett Európa pöcegödre! – A horvátok mellett már mások is hozzánk szállítják a...

Mint arról már korábban beszámoltunk, tavaly a horvát főváros összes szennyvíziszapját Magyarországra szállították, így nagyjából 41 ezer tonna mocskot tettek le hazánkban. Most pedig a 24.hu arról számolt be, hogy ljubljanai rendszámú teherautók bukkantak...

Macron lerótta a kegyeletét a Fidesz által megalázott Heller Ágnes sírjánál

Hivatalos budapesti programját megelőzően Emmanuel Macron francia államfő magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, és lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál - számolt be a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A francia elnök nagy tisztelője volt...

Áttörő javaslatot adtak be: ha elfogadják, a Fidesz oligarcháinak lőttek

Bármennyire is próbálják leplezni, a magyar társadalom kezdi felismerni, hogy ki jelent számára igazi veszélyt. Egyre többen ismerik fel, hogy a Soros György nevére felfűzött gyűlöletkampány mögött csak egy virtuális valóság van, miközben mindennap...

Felemás szavazás az olimpiáról – tegnap döntött a helyszínekről a főváros

Elfogadta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszín-kiválasztási javaslat végleges változatát a Fővárosi Közgyűlés. A közgyűlés 21 igen, 4 nem szavazat ellenében és 4 tartózkodás mellett fogadta el a Tarlós István főpolgármester és Szeneczey...

Orbán ettől kiborul! Volt minisztere kommunistázza!

„A kommunista országok kiabálták mindig azt, hogy a belügyeinkbe nem lehet beavatkozni” – állítja az első Orbán-kormány külügyminisztere. Jeszenszky Géza a Magyar Narancsnak részletesen kifejtette, mi az, amiben Orbán nem mond igazat. Jeszenszky Géza szerint...

Bukással ér fel Orbán győzelme – a legfontosabb helyeken veszített

Senkinek nem volt kétsége, hogy a Fidesz megnyeri itthon az EP választást, az is világos volt, hogy jókora előnnyel fogja ezt megtenni. Mégsem lehet felhőtlen az öröm a Fidesz központban, mert egy sor lényeges...

Minden határon túlment: olyat mondott Weberékről Orbán, ami miatt tuti kizárják

Talán sosem adott még ennél cinikusabb interjút a magyar kormányfő. Alighogy megírtuk, hogy Orbán Viktor a korábban sosem tapasztalt nemzetközi nyomás ellenére nem hogy nem állítja le az EU-ellenes dezinformációs gyűlöletkampányát, de újabb elemekkel fogja...

Ezt főzték ki Orbán ellen: innen ugyan hogy fog kimászni?

A tegnapi Weber látogatás nem úgy sült el egyik félnek sem, ahogy szerette volna. Ez már csak abból is látszik, hogy közös sajtótájékoztató nem volt, Orbán egyáltalán meg sem jelent, Weber pedig csak nagyon...

Kuncze Gábor olyan képet posztolt, ami mindent elmond a Fidesz és az egyház viszonyáról

Hódmezővásárhelyen áll a bál, a teljes ellenzéki összefogásban induló civil jelöltre ráugrott a helyi Fidesz, a saját médiájuk, és még Isten házában is ellene uszítanak. A dél-alföldi városban február végén választanak polgármestert, a tegnapi vasárnapi...

Itt a fideszes spiclibotrány! Kémkedtek a külföldön járó magyar újságírók után!

Itt az újabb fideszes botrány! Kiderült, hogy a külügyi tárca listát vezet arról, hogy a magyar újságírók a külföldi szakmai útjaik során hol jártak és kikkel beszélgettek! A Fidesz úgy bukott le az újságírók megfigyelésével,...

Ez is érdekes lehet

Akkora pofont kapott a Momentum, hogy a fal adja a másikat!

Lezárult az ellenzéki előválasztás a XII. kerületben, ahol hatalmas pofonnal maradt alul a sokak által esélyesnek tartott momentumos Farkas Csaba. A hegyvidéki előválasztáson magabiztos győzelmet...

Újabb egészségügyi leállás – Egyre kritikusabb a helyzet az ágazatban!

Újabb leállás az egészségügyben! Az Orbán-kormány az elmúlt 14 évben kivéreztette az egészségügyet, így szinte már minden hétre jut egy hír, melyek arról szólnak,...

Homokszem került a Fidesz gépezetébe – Nyomoznak a CÖF plakátolós cége...

Polt Péter legfőbb ügyész Vadai Ágnes kérdésére reagálva árulta el, hogy a NAV költségvetési csalás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Civil Összefogás Fórum...