9.5 C
Budapest
2024. március 23. |

Drámai segélykiáltás egy magyar orvostól! A Fidesz el akarja némítani!

Szinte naponta cáfolják meg a szakemberek Orbán Viktort, aki a napokban arról beszélt, hogy szerinte Magyarországon van elegendő védőfelszerelés. Most az Uzsoki Utcai Kórház főorvosa posztolt egy drámai hangvételű felhívást a Facebookra, amelyben arra...

Nagy segítséget kapnak áprilisban a dolgozók

A hvg.hu írta meg, hogy az Auchan nettó ezer eurós jutalmat tervez adni áprilisban a munkavállalóinak. A francia cégóriás ezt mind a 65 ezer munkavállalójára, köztük áruházi alkalmazottakra, raktárosokra és a kiszállítókra is ki kívánja terjeszteni....

Nem asszisztálnak a diktátor törvényhez – ez már nem a járványról szól!

Az MSZP egyértelműen és határozottan kiáll a diktátor törvény megszavazása ellen! Dr. Tóth Bertalan elnök nyilatkozatában írja, hogy "sok találgatás látott napvilágot ma arról, hogy az Országgyűlés jövő heti ülésén miként fognak szavazni az ellenzéki...

Saját járványügyi szabályait szegi meg a Fidesz – ezért kell a diktátor törvény?

Míg a kormány álláspontja szerint "minden magyar állampolgárra egyformán érvényesek a szabályok", addig úgy látszik, mégis vannak kivételek, akik ezek felett a szabályok felett állnak. A legszembeötlőbb példa erre Pintér Sándor belügyminiszter, akin azután végezték...

Egyre súlyosabb a helyzet – Gyorsuló ütemben nő a magyarországi fertőzöttek száma!

A szombat reggeli hivatalos tájékoztatás szerint, Magyarországon az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma átlépte a száz főt, összesen 103 embernél mutatták ki a fertőzést. Ez, az azt megelőző naphoz képest egy 18 fős növekedést jelentett,...

Fertőzött afrikai miniszter járt Siófokon – a Fidesz próbálja elhallgatni az ügyet!

Jellemző a hivatalos magyar tájékoztatási helyzetre, hogy a siófokiak a marokkói sajtóból tudták meg, hogy a múlt hét elején náluk is járt, sőt a városukban is evett Abdelkader Amara, az észak-afrikai ország koronavírussal fertőzött...

Sorban dönti meg a Fidesz az ellenzéki többségű testületeket

Még meg sem szavazta a parlament a felhatalmazási törvényt, ami határozatlan ideig korlátlan jogokat biztosítana Orbán Viktornak, több fideszes polgármester máris átvette a településén a kizárólagos irányítást. Komló és Szekszárd után Nagykanizsán is úgy ragadta...

Eldőlt: az ellenzék nélkül is keresztülverik a felhatalmazási törvényt

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteken azt mondta a kormánypárti HírTV-nek, hogy akkor is át fogják tolni a parlamenten a felhatalmazási törvényt, ha az ellenzék nem támogatja azt hétfőn. Ismeretes, hétfőn készül szavazni a parlament a...

Karácsony megelégelte a tökölést – a főváros maga szerzi be a védőfelszereléseket

Orbán szerint több millió maszk áll rendelkezésre, és még gyártunk is a börtönökben, a valóság azonban mást mutat, mint amit a Kossuth rádió stúdiójából próbál a miniszterelnök sugallni. Erre példa a mentősök nyílt levélben...

A kormány már az emberi életeken is spórol? – Nem tartják be a WHO...

Szerdán derült ki egy hetedik osztályos diákról, hogy édesanyjához hasonlóan, ő is elkapta az új koronavírust. Az Index értesülései szerint, azonban se a fiú osztálytársait, se a tanárait nem tesztelték le, hogy ők is...

Ez is érdekes lehet

Bűncselekmény történt a Karmelitában! Polt Péternek fel van adva a lecke!

Tényleg készülhet Rogán a menekülésre! Rogán Antal berendelte 2021. november 3-án Völner Pált a Karmelitába és ekkor figyelmeztethette az államtitkárt, hogy tartson távolságot Schadl Györgytől,...

Nagyon beégette Szijjártót egy magyar: egy luxusüzletben állt a miniszter elé!

Ezért félnek a fideszes politikusok itthon vásárolni! Hiába bujkálnak a nép elől a fideszes politikusok, az egyre növekvő ellenszenv a legváratlanabb helyzetekben is utoléri őket....

Megszökött egy pedofil – Döbbenetes reakciót adott a Belügyminisztérium!

Tavaly ősszel megszökött az a házi őrizet alatt álló férfi, akit alvó gyerekek megerőszakolásával gyanúsítottak. Az üggyel kapcsolatban felháborító választ adott a Belügyminisztérium! A vizsgálat...