8.5 C
Budapest
2024. április 20. |

Félelmetes! Brutálisan kitömték Kövér minihadseregét!

Miközben tízezrek veszítik el a megélhetésüket, és a kormány saját bevallása szerint is képtelen segíteni a tönkrement tömegeknek, úgy tűnik, azért vannak olyanok, akiknek továbbra sem lesz mitől tartania. A Népszava derítette ki, hogy...

Újra bizonyította a jobboldali sajtó az erkölcsi fölényét – magyarul sem tudnak helyesen

Bede Zsolt a Vadhajtások újságírója(?) sosem az eszével és mély elemző írásaival tűnt ki a hazai médiában, hanem az alpári bunkóságával és agressziójával. Pöcegödör szagú akciói kellemetlenek a jobboldali polgári közönségnek is, mégis tartják...

Ez lehet Orbán nagy terve? Elég zavarosnak tűnik az elképzelés

A parlamenti vitában, amikor az ellenzék számonkérte Orbánon, hogy miért nem támogatja a meglévő munkahelyek megtartását, vagy miért nem hosszabbítja meg a munkanélküli járdadék időtartamát, Orbán azt mondta, hogy a három hónapos munkanélküli segély...

Karácsonynál betelt a pohár – Nyilvánosságra hozta a döntő bizonyítékot!

Kedd délután tartotta meghallgatását az Országos Népjóléti Bizottság, melyen részt kellett vennie Müller Cecília országos tisztifőorvosnak és Karácsony Gergely főpolgármesternek is. Utóbbi leginkább azt hangsúlyozta ki, hogy elképesztően rossz a kommunikáció a fővárosi önkormányzat...

Felháborító! Visszautasította a Fidesz az ellenzéktől kapott adományokat!

Hiába próbáltak többször is utalni Putnok ellenzékijei a város jótékonysági számlájára, a fideszes polgármester mindegyik alkalommal visszautasította a felajánlásaikat. Tamás Barnabás polgármester márciusban jelentette be, hogy pénzgyűjtést kezdeményez a járványügyi védekezéshez szükséges eszközök vásárlására és a...

Évekig próbálták titkolni! Rászabadították az országra a gazdasági migránsokat!

A 24.hu terjedelmes cikkében arról ír, hogy az elmúlt négy évben ötszörösére nőtt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma. A lap szerint ez arra utal, hogy a válság előtt nem a munkaalapú, hanem a "vendégmunka-alapú" társadalomhoz közelített...

Bemutattak a Fidesznek a diákok! Hazugság volt, amit róluk állítottak?

Múlt héten Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár azzal próbálta indokolni, hogy a kormány nem halasztja el az érettségi vizsgák időpontját, hogy azt állította, "a diákok érettségizni akarnak". Ez már akkor egy erősen megkérdőjelezhető állításnak tűnt,...

Vesztésre áll a kormány – Hatalmas az elégedetlenség!

Felmérést készített a Publicus Intézet, melyből kiderült például az, hogy az emberek 81 százaléka szerint a kormánynak sokkal több tesztet kéne végeznie a koronavírus-járvány megállításához. A Népszava által közölt adatok megmutatják, a lakosság 51 százaléka...

Gyenge hazugsággal próbálkoztak – nem sikerült a lejáratás

A közszolgálati híradó mintha küldetésének tekintené, hogy leszámoljon, de legalábbis hiteltelenítse az ellenzéki médiát. A diktátor-törvény megszavazása óta, szinte minden, nem a kormány álláspontjával egyező hírt álhírnek állít be, mintha csak megakarná alapozni a...

Majális helyett segítő akció: politikai párt ilyet még nem tett

Május 1-én az MSZP mindig jó hangulatú majálissal ünnepelt, de sajnos az idei évben a járvány beárnyékolja a baloldal hagyományos ünnepét. Azonban az MSZP politikusai megtalálták a módját, hogyan lehet jókedvű mulatozás nélkül méltón...

Ez is érdekes lehet

Nagy „meglepetés” érheti június 9-én a szavazáson a külföldi átjelentkezőket!

Akik külföldön szeretnék leadni a szavazatukat június 9-én az önkormányzati választáson, azok csalódni fognak, ugyanis nem lesz rá lehetőségük! Az RTL kérdésére reagálva közölte a...

Tóni elintézte – Jelentősen többe kerülnek ezentúl az állami kommunikációk!

A Balásy Gyulához tartozó Lounge Group látja el a teljes állami szféra kommunikációját, mely most Rogán Antal segítségével inflációkövető áremelést hajtott végre, azaz 17,6...

Itt a legújabb leleplező hangfelvétel – a Fidesz már a postán...

Kimondták: aki nem működik együtt, az a munkahelyét kockáztatja! Előkerült egy leleplező hangfelvétel arról, hogy a Fidesz már a postán ellenőrizni akarja, hogy a választók...