14 C
Budapest
2024. március 28. |

Ezzel indítja az újévet a kormány – Nagy értékű ingatlant vásárolnak a kínai egyetem...

Miután az Orbán-kormány sikeresen elüldözte Magyarországról az európai élvonalába számító CEU-t, megállapodtak a kínai Fudan Egyetemmel, hogy Budapesten nyithatják meg első külföldi kampuszukat. Most az mfor.hu számolt be arról, hogy 2020-as év utolsó Magyar Közlönyéből...

Egyre nagyobb a kormánypárti paranoia – TEK-esek őrzik Szijjártót

Kormányhatározatban rögzítették még tavaly júliusban, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter állandó védelmet kap. Ezt a feladatot azóta a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei látják el. A Népszava beszámolója szerint, a TEK 2018-as költségvetési beszámolójából kiderül,...

Drámai, ami a nyugdíjasokra vár – hamarosan milliók fognak éhezni!

Igazi tragédiába sodródik ország! Nyugdíjasok milliói fognak nem csak nélkülözni, hanem konkrétan éhezni már a belátható közeljövőben. Az emberek háromnegyede ugyanis pontosan tudja, hogy az állami nyugdíj nem lesz elég a megélhetéshez, de a lakosság csaknem...

Nem bírta a nyomást a Fidesz! Bűnhődik a tanárt megalázó tankerületi vezető!

Győztek a szülők, a gyerekek és a tanárok! Távozik posztjáról az a tankerületi vezető, aki egy kreatív videó miatt brutálisan megalázott egy testnevelő tanárt. A pedagógusnak mindössze annyi volt a „bűne”, hogy egy vicces...

Leleplező filmet mutattak be: így loptak el több mint 2 milliárd forintot, ami nem...

Több mint két milliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek a választásokon a kamupártok, ám a Polt Péter vezette ügyészség mégsem tesz semmit annak érdekében, hogy elkapja a tetteseket. Pedig, nem lenne nehéz dolga, ugyanis Gulyás...

Szánalmas erőlködés: Szijjártónak minden ráfér a képére

A Kossuth rádió "Jó reggelt, Magyarország!" cmíű műsor vendége volt Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy bár a Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke lemondta találkozójukat, ő mégis elmegy majd Stuttgartba - közölte a 444.hu. Az...

Ez az érvelés mindenkit meggyőz: Kósa Lajos újra száguld

Kósa Lajos a Népszavának adott interjút, ahol beszélt többek között a túlórakeretet növelő törvényjavaslatról valamint a CEU költözéséről is. A politikus elmondta, hogy mikor megalkotta ezt a sokat kritizált törvényt, nem egyeztetett senkivel sem, még...

A Híradó műsorában ment neki a kormánynak az ismert humorista!

Új stílusú videóval jelentkezett az ország egyik legnépszerűbb humoristája, Somogyi András, aki ezúttal híradósként elemezte a hét eseményeit! A Híradó videójának bevezetőjéből kiderül például, hogy Bayer Zsolt a sikeres műtétjét követően már könnyebben tudja "okádni...

Kínos – Ekkorát talán még sosem tévedett a házelnök!

Kövér László a HírTV Napi aktuális című műsorának volt a vendége, ahol a házelnök megpróbált valami okosat mondani Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban, azonban sikerült valami egészen nagy hülyeséget állítania! A beszélgetés apropója az említett...

Macron lerótta a kegyeletét a Fidesz által megalázott Heller Ágnes sírjánál

Hivatalos budapesti programját megelőzően Emmanuel Macron francia államfő magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, és lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál - számolt be a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A francia elnök nagy tisztelője volt...

Ez is érdekes lehet

Sarokba szorították Poltot – Kénytelen lesz kitálalni arról, hogy mi folyik...

Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, melyen korábbi felesége, az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit hallható, aki arról vall, hogy a Völner-Schadl-ügy nyomozati dokumentumaiba...

Orbánék őszödi beszédét teszi közzé Magyar Péter – szerinte kedden már...

Varga Judit volt férje szerint széteshet a jobboldal! Pár nap múlva már meg is bukhat a Fidesz-kormány – ez derül ki Magyar Péter legutóbbi Facebook...

Varga Judit egy sms-ben burkoltan figyelmeztette Magyar Pétert!

Volt férje szerint a nőnek Rogán Antal diktált! Lemondása óta először szólalt válaszolt a sajtó kérdéseire Varga Judit. A volt igazságügyi miniszter a 444.hu megkeresésére,...