7.3 C
Budapest
2024. április 16. |

Teljesen megtöltötték a Kossuth teret a Színművészetiért tüntetők

A vártnál lényegesen nagyobb, több mint tízezres tömeg gyűlt össze a Színművészeti vasárnapra meghirdetett élőláncára. A Mércének küldött be a lap egyik olvasója egy fotót, amin jól látható volt, hogy a Szabadság híd és...

Annyian tüntettek az SZFE-ért, hogy néhol kettős sorfalat kellett alkotni

Hiába gúnyolódott napok óta a Színművészeti Egyetem melletti tüntetések miatt a kormánysajtó, az ellenállás a harmadik alkalomra sem fulladt ki. Bár már szerdán és pénteken is volt egy tüntetés, a péntekin pl. több ezren...

Jogszabálysértéssel kezdte a kampányát a fideszes jelölt – mit várjunk tőle ezután?

Koncz Ferenc halála miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében időközi választást írtak ki. A Fidesz-KDNP helyi szervezetének döntése alapján a pártszövetség Koncz Zsófiát, az elhunyt képviselő lányát indítja, aki rögtön jogszabálysértéssel kezdett bele a kampányába....

Meghátrálnak Orbánék – győznek a hallgatók? FRISSÍTVE!!!

Upor László, az SZFE felmondási idejét töltő rektori feladatokat ellátó rektorhelyettesének ma 14 órakor hallgatóknak kiküldött körleveléből legalábbis az látszik kirajzolódni, hogy nem hiábavaló az ellenállás az egyetemen! Upor levelében megemlíti, hogy a hallgatóknak sikerült jelentős...

Háború a Fideszben! Egymást kommunistázzák egy döbbenetes felvételen!

Valóságos háború zajlik a Fideszben! Békés megyében például gyalázkodó kommunistázás lett a költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Simonka György és a többi fideszes helyi politikus találkozójából. Minderről döbbenetes hangfelvétel árulkodik. Elképesztő tartalmú, több...

„Hazudsz, kisapám!” Így alázták Orbán színházi végrehajtóját!

Minden hazugságot leleplezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fideszes bedarálásával kapcsolatban Radnay Csilla színésznő. Pedig a HOPPart Társulat egyik alapítója egy Facebook posztban csak azt idézte fel, hogyan viselkedett Vidnyánszky Attila, amikor megérkezett...

Drámai üzenetet küldött a koronavírusos magyar énekes!

Koronavírusos lett Gáspár Laci. Az énekes videóüzenetben üzent a rajongóinak és a betegség létezésében kétkedőknek egyaránt. Őszintén elmondta, hogy mit érez, mik a tünetei és hogyan kapta el a betegséget. Az énekes egy olyan gasztronómiai...

Bődületes hazugságon kapták Orbánt – ekkora cinizmust még tőle sem vártunk

Orbán rendszeres péntek reggeli kinyilatkoztatása a Kossuth rádióban mindig tatrogat csemegéket, sokszor egész csemege kosarat, és ahogy telik az idő, úgy rajzolódik ki egyre inkább egy, a valósággal már csak laza kapcsolatban lévő vezető...

Ilyen a fideszes Index: már Szijjártónak falaznak!

Leleplezte magát a kormánypártivá tett Index! Hiába mondogatják a Fidesz által elfoglalt portál vezetői, hogy a lap független és semmi sem változott, elég hamar lebuktak: Szijjártó helikopterezéséről ugyanis már mélyen hallgatnak! Beindult a kézi vezérlés...

Karácsony visszavágott – nem tűri a Fidesz undorító hazugságait

A mai napig nem tudja feldolgozni a Fidesz, hogy elvesztette a tavalyi önkormányzati választásokat, és hogy Karácsony Gergely Budapest élén akár Orbán kihívója is lehet, a népszerűsége legalábbis már megelőzte a kormányfőét a legfrisebb...

Ez is érdekes lehet

Megalázó videó került ki a Megafon propagandistáiról!

„Látens melegek vagyunk, Tóni a mi istenünk” Egyre több embernél veri ki a biztosítékot, hogy a Megafon lejáratásra szakosodott „propagandistái” pár hét alatt százmilliókat költenek...

Ennek nem lesz jó vége – Brutális megszorítást tervez a kormány!

Az Orbán-kormány 2024-ben kiterjeszti a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett, valójában adóként funkcionáló sarcot, így azt az eddigi 724 település helyett, már 848 önkormányzattól szednék be! A...

Törölhetik Somogyi videóját, aki ezúttal túl keményen szállt bele a kormánypártba!

Somogyi András ezúttal Magyar Péter pártjáról, a TISZA pártról beszél, és közben keményen beleszáll a kormánypártiakba, köztük Deutsch Tamásba és Gulyás Gergelybe! Magyar Péter ha...