7.6 C
Budapest
2019. március 21. |

Gyurcsány megoldaná rapid a nyugdíjkérdést

Többet kaphatnának a nyugdíjasok, ha a kormány felmondaná azt az egyezményt, amely alapján ukrán és orosz nyugdíjasoknak utalnak pénzt – véli Varju László a DK alelnöke. Az 1963-as törvény értelmében az érintett országok állampolgárai, akik...

Románia határai a Tiszáig tartanak – üzent Orbánnak a volt román államfő

Miután a kakaduhajú Szijjártó (Syijjartou) Péter – jelenleg külügyekért felelős lakáj – megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a december elsejei román nemzeti ünnep bármilyen jellegű köszöntésén is, a volt román államfő bájos...

A hajléktalanok miatt vannak hullák a kórházainkban

Egy fővárosi és egy győri kórházban is holttestet találtak az elmúlt két hétben. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint nem a magyar egészségügy okolható az esetekért. A politikus nehezményezi, hogy sokan taxiként használják a mentőket. „Jó lenne, ha...

Új idők jönnek: a KDNP beszáll az internetbe

Az internetes csalások elleni fellépést segítené jogalkotói munkájával a KDNP parlamenti frakciója, egyebek között ez is szóba került a párt országos választmányának szombati, budapesti ülésén, amelyről a KDNP közleményben tájékoztatta az MTI-t. A tanácskozáson megvitatták...

Tarlóst szívatja az állam: tudta nélkül kisajátították az Erzsébet teret

Sem Tarlós, sem az általa vezetett fővárosi apparátus nem tudott – a jelek szerint - arról a törvényről, ami alapján ingyenesen át kell adnia az államnak használatra a fővárosi Erzsébet teret. Tarlós István főpolgármester...

Szomorúbb a helyzet, mint gondoltuk – a magyarok 40%-a érintett

A magyar lakosság több mint 25 százaléka rossz lakhatási körülmények között él, míg a zsúfoltsági ráta meghaladja a 40 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a lakosság több mint 40 százaléka nem megfelelő méretű lakásban...

Erzsébet-utalvány Monthy Pyton-módra

Nem a postást kell várniuk a nyugdíjasoknak, hanem a kormányhivatalok munkatársai kézbesítik ki a miniszterelnök által beígért 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt – értesülhettünk Lázár Jánostól. Állítása szerint a „nemzeti posta” túl drága lenne erre. Mindannyiunk...

Fényes nappal mutogatta magát az 52-es villamoson

Keresi a rendőrség a bűncselekménnyel gyanúsítható 40 év körüli férfit. Az egyelőre ismeretlen ember november 23-án 13 óra magasságában szeméremsértő módon viselkedett az 52-es villamoson. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomoz ismeretlen tettes...

A 4-es metró is a 3-as metró sorsára fog jutni?

Leállították a 4-es metrót a Szent Gellért tér közelében péntek este, mert az utasok füstöt észleltek. Kisdi Máté elmondta: vélhetően a metró füstölt, de a kiérkező tűzoltók már csak enyhe füstöt észleltek. A metró a...

Munkát keresel..?; ilyen önéletrajzzal tuti nem találsz

Egy közösségi oldalon dobták be ezt az igazán szórakoztató önéletrajzot, amit valahol valaki viccesnek tartott s egészséges önértékeléssel feltehetően el is küldött referenciaként. Nem valószínű, hogy elnyerte az áhított munkahelyet. Mi viszont kiválóan szórakoztunk. „1985-ban születtem,...

Ez is érdekes lehet

“Szégyen, amit tett” – szétsavazták Webert, végre megkapta, amit érdemel

Nagyon megkapta a magáét a német politikus. Szerda este hosszas huzavona után végül nem zárták ki a Fideszt az EPP-ből, hanem "csak" felfüggesztették a tagságát....

Bayer Zsolt lerántotta a leplet az összeesküvésről, már csak ürgebőrbe kell...

Múlthét pénteken egy 28 éves férfi összesen 50 ártatlan embert mészárolt le két mecsetben, Christchurch városában. Ebből a kegyetlen tömeggyilkosságból Bayer Zsolt fideszes publicistának sikerült...

Orbán zsarolással harcolta ki a számára legkedvezőbb menekülőutat

Az elmúlt időszak legnagyobb kérdése az volt, hogy kizárják a Fideszt az Európai Néppártból, vagy nem. Több verzió is napvilágot látott arról, hogy mi...