5.9 C
Budapest
2024. április 20. |

Vége: beszántották az utolsó kormánykritikus állami szervet

Egyre több hazai és külföldi lap foglalkozik azzal, hogy előbb hogyan foglalta el az államot Orbán, majd utána hogyan szervezte ki. Tavaly decemberben ennek egy újabb állomásához érkeztünk, beszántották az utolsó olyan állami szervet,...

A kétszínűség csúcsa – Orbán előbb köpköd, majd az EU pénzével veri a mellét!

A magyar kormány meghatározott irányvonala az elmúlt években egyértelműen az EU-ellenesség volt. Plakátokon támadták Brüsszelt és az Európai Bizottság elnökét, valamint a kormánypropaganda is ezt az irányt képviselte, most azonban kiderült, milyen kétszínűek is valójában...

Orbán 2009-ben még arról beszélt, hogy a felesége „soha nem oltatja be magát”

Előkerült egy 2009-es interjú Orbán Viktorról, amit még ellenzékből, a H1N1-járvány idején adott a Kisalföldnek - szúrta ki a Nyugati Fény. Az interjúban Orbán elárulja: bár ő maga be tervezi adatni magának a H1N1 elleni...
Orbán

Lefülelte Orbánt egy svájci tévé: példátlan szabadrablás zajlik Európa szeme előtt

"Privát alapítványokba helyezi az állami vagyont a magyar kormány" címmel sugárzott riportot a svájci SRF televízió. A riportban beszámolnak róla, hogy a Fidesz egyetemeket, kastélyokat, termőföldeket és energetikai vállalatokat játszik át "közérdekűnek" nevezett alapítványoknak, melyeknek vezetőségébe...

Új ellenállás indult – plakáton vágják a fideszesek képébe az igazságot

Ma már szinte senki sincs az országban, aki ne tudná, hogy a járványkezelés ürügyén miként küldte padlóra az önkormányzatokat a Fidesz. Azzal viszont eddig nem találkozott a lakosság, hogy ezek az elvonások hogyan fognak...

Ezzel most kiderülhet, igazat mondott-e a kormány!

Orbán Viktor korábban azt nyilatkozta, hogy a vírushelyzet megköveteli a kormánytól, hogy biztosítsa a védekezési munkához szükséges forrásokat, és szerinte "a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja, akadálya nem lesz" Magyarországon. Ha igazat mondott a miniszterelnök,...

A kormány egy aljas hazugsággal próbálja átverni az EU-t – Több ezer milliárdot bukhatunk!

Az Európai Unió újjáépítési programjának köszönhetően, Magyarország mintegy 6000 milliárd forintot kaphatna, csakhogy az Orbán-kormánynak köszönhetően, akár el is eshetünk a pénz jelentős részétől! Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője már több alkalommal felhívta arra a...

Nevetségessé tette magát Orbán a stúdióban – hazudott, vagy ennyire tájékozatlan?

Szinte már megszokott, hogy napról-napra változik a kormányzati kommunikáció a járványkezeléssel kapcsolatban. Amit egyik nap mond a kormányszóvivő, annak az ellentetjét mondja másnap Orbán, amit bejentenek intézkedéseket az a határozat megszületésekor már nem érvényes....

Véleménye csak Petry Zsoltnak lehet, Zacher Gábor igazságába belebukna Orbán

Mi sem jelzi jobban az Orbán-rezsim álságos és képmutató viszonyát a véleményszabadsághoz, hogy miközben napokon át liberális véleménydiktatúrát kiabálva hazudozták körbe a propagandasajtót Petry Zsolt Herthából való kirúgása miatt, Zacher Gábor véleményét, miszerint felelőtlen...
Orbán

Meglepő döntést hozott Orbán – Saját államtitkárát állította félre!

Újabb határozat jelent meg az éj leple alatt, azonban az most a kormányoldalon okozhatta a legnagyobb meglepetést, a miniszterelnök ugyanis kispadra ültette vele az egyik fontos szövetségesét. Orbán Viktor aláírásával ellátott határozat jelent meg a...

Ez is érdekes lehet

Bekövetkezett – Politikai véleménye miatt tiltották le az ismert humoristát!

Somogyi András hétről hétre jelentkezik új videóval, melyekben celebparódiák mellett politikai álláspontját is kifejti, most emiatt került nehéz helyzetbe! Az ismert humorista fellépési kérelmét elutasította...

Homokszem került a Fidesz gépezetébe – Nyomoznak a CÖF plakátolós cége...

Polt Péter legfőbb ügyész Vadai Ágnes kérdésére reagálva árulta el, hogy a NAV költségvetési csalás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Civil Összefogás Fórum...

Itt a legújabb leleplező hangfelvétel – a Fidesz már a postán...

Kimondták: aki nem működik együtt, az a munkahelyét kockáztatja! Előkerült egy leleplező hangfelvétel arról, hogy a Fidesz már a postán ellenőrizni akarja, hogy a választók...