28.7 C
Budapest
2024. június 21. |

Olvasónk beolvasott Simicskónak: odamondós nyílt levél következik

„Hazánk több mint ezer éves történelme nem hagy kétséget afelől, hogy nemzetünk ereje mindig is a fegyverét ismerő és azt használni képes állampolgárainak felkészültségére, elszántságára és összefogására épült, így e jártasság évszázados gyökereinek, kultúrájának...

Kiszivárgott egy, a képviselőknek szánt üzenet a Parlamentből

Nagy baj lehet az Országgyűlés Hivatalánál, ha ilyen üzenetekkel plakátozták ki a Képviselői Irodaházat. Nem is csoda, hiszen a Fidesz és KDNP frakció tagjai előszeretettel hagyják foghíjasan a vagyonnyilatkozataikat. Szemezgettünk egy kicsit az elmúlt évek...

Gyárfás fizet – miután befenyítette az MSZP

Bencsik András jobbszélső lapjában kottyantotta el Mészáros Lőrinc, mint az Echo TV új tulajdonosa, hogy a szomszédos Thököly úti székhelyről átköltözteti médiavállalkozását néhány utcával balra. A régi-új helyszín már a – közpénzből – frissen festett...

Visszavághat a magára hagyott generáció – feltámadhat a közoktatás

A közoktatás romokban hever, a pedagógusok és a diákok túlterheltek. Napi 8 tanítási óra, tornaóra az ebédlőben, vagy a folyosón, málló vakolat, dilettáns, idióta tankönyvek, és egy "gigaminisztérium", ami fenntartói jogokat gyakorol ugyan, de...

Lázár miniszter „megmákolta” Fazekas minisztert

Több mint száz korábban megjelent agrárminisztériumi rendeletet módosított a Földművelésügyi Minisztérium (FM) amiatt, hogy január elsejétől a Magyar Államkincstár (MÁK) vált az uniós és a hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségévé a megszűnésre...

Kocsis Máté ordenáré bontója nem állt szerződésben az önkormányzattal

Kocsis Máté kerületében december utolsó napjait vélték a legmegfelelőbbnek, hogy egy több szempontból is életveszélyes és megkérdőjelezhető bontási munkát elvégezzenek a szűk Bokay utcában. Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a páratlanul rapid és közösségkárosító akcióról...

Kiderült a titok: ez kerül Orbán irodáján 4000 millió forintba

Kacsalábon forgó Hoffmann Rózsa, Harrach Péter Vatikánból elcsent gyémántkelyhe vagy Rogán Antal helikoptere teljes életnagyságban? Vajon mivel töltik fel az Orbán-irodát, ami közel 4 milliárd forintba, vagyis négyezer(!) millióba kerül? Olyan hatalmas összeget szánnak Orbán...

Majtényi László elfogadja az államfői jelölést

Majtényi László megtisztelőnek nevezte azt a bizalmat, amelyet civilektől kapott azzal, hogy őt javasolták államfőjelöltnek. Az Elnököt a köztársaságnak! csoport hétfőn nevezte meg Majtényi Lászlót és arra kérte a parlamenti képviselőket, hivatalosan is jelöljék Majtényit...

Téged is sokkol majd, hogy kik fognak közösen műsort vezetni az Echo TV-n

A Magyar idők számolt be róla, hogy az Echo Tv-n indul újra a sajtóklub a régi jól megfizetett fideszes elvtársakkal. Bayer, Bencsik, Lovas és Huth Gergely képviselnek mindent ami szükségeltetik ahhoz, hogy valaki jól...

Döbbenet! Így néz ki Kövér László bajusz nélkül

Stan és Pan, Bob és Bobek, Két Lotti, Terence Hill és Bud Spencer, - a  felsorolt klasszikus párosokhoz volt hasonlítható Kövér László és a bajusza, akik most külön váltak.  A 444.hu egyik olvasója vette észre...

Ez is érdekes lehet

Karácsony elveszítheti a posztját – ráadásul a saját hibájából!

A főpolgármester túl sokat taktikázott! Karácsony Gergely a saját hibája miatt elveszítheti a főpolgármesteri posztot – derült ki az RTL Reggeli című műsorában. Novák Zoltán,...

Karácsony győzött, de a fideszes választási bizottság ezt sokáig nem volt...

Tüntetni kellett, hogy a Fidesz ne csalja el az eredményt! Botrányosan hosszú, estébe nyúló procedúra után hirdette ki a Nemzeti Választási Bizottság a főpolgármester-választás végeredményét....

Nézzék, milyen sok pénzt kapnak az EP-ből kibukott politikusok!

Nem kell sajnálni azokat a képviselőket, akik most kibuktak az Európai Parlamentből, ugyanis ők minden hivatalban töltött évük után egy havi tiszteletdíjra jogosultak! Akik csak...