Váratlan drágulás: a gatyánk is rá fog menni a bankszámla fenntartására
Az idén bevezetett banki alapszámlák havi díja a következő évben meghaladhatja az 1,9 ezer forintot, 2018-ban pedig már majdnem 2,1 ezer forintba kerülhetnek. Ez nem a bankokon múlik (ők persze tompíthatnák az áremelést), az...
Cenzúra fedi el a mocskot
A Lánchíd Rádió fekete listára került a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériumánál, ugyanis megtiltották, hogy a rádiótól érkező kérdésekre bárki is válaszoljon, sőt olyan is történt, hogy egy interjú közben szóltak le "fentről", hogy...
Nagy bajban vannak Orbánék – egy teljes napra leállítják mindenütt az internetet
A Fideszhez köthető médiabirodalom nem mellőzi az álhíreket, és sokszor olyasmit is leír, ami vagy egy légből kapott fantazmagória, vagy éppen segít a politikai ellenfelek karakterrombolásában. Ugyanez igaz a kattintáshajhász Minden egyben blogra vagy éppen...
„Úr Isten, kinyírtuk Botkát?”
Olyasmi történt, ami eddig még soha. Botka László nem mondott nemet élből egy tisztségre, ami nem Szegeden van. Legalább 10 éve szeretné az MSZP rádumálni a sokak által csak Vaci Lacinak csúfolt Botkát, hogy...
Botrány a mentőknél az M3-as baleset szakmai hibái miatt
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója hétfőn azonnali hatállyal visszavonta dr. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Régió regionális igazgatójának a vezetői megbízatását és ugyanekkor felfüggesztette a további munkavégzés alól Észak-magyarországi Régió regionális igazgatót, dr....
„Minden rendben” a több nap után kórházi vécében talált holttesttel
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet szerint személyzetük nem tudhatott arról, hogy a november végén, a kórház egyik mosdójában holtan talált nő az épületben van. Halálának oka szívelégtelenség, a kórház tájékoztatása szerint kizárható...
Időjárás: bizonyos fronthatások miatt Áder János is mosolyogni fog
Teljes volt a konszenzus a Fidesz elnökségében arról, hogy Áder János legyen a következő államfőjelölt – írja a meglehetősen belterjes Magyar Idők a Fidesz alelnök-frakcióvezetőjére hivatkozva.
Kósa Lajos a Fidesz Dobogókőn tartott elnökségi ülése után...
Kocsis Máté olyasmit mondott, amiből sejthető, hogy mégis meleg, mint a kályha
Az Index bravúrosan összeszedte, hogy a Fideszben és annak környékén nagy hagyománya van a nőkkel szembeni lekezelő bunkóságnak, kezdve Illés "abból, hogy szép, még nem következik hogy okos" Zoltántól Tasó "a képviselőnő ne hisztérizázzon"...
Józsefvárosi Fikulás, lánynevén Télapó
A Télapó – lánykori nevén Mikulás – jelentése forradalmi változást élt meg 2016-ban Közép-Európa szívében, a rettentően (visszafelé) haladó, és mindezt büszkén hirdető, harcos-karcos Magyarországon.
Pártunk és kormányunk úgy érezte, hogy fenébe az ízig-vérig romlott...
Áder: az ember, aki ott sem volt
Az év első felében már nyílt titokként kezelték, hogy Áder János nem vállal(hat) egy újabb ciklust a köztársaság nélküli elnök székében. „Mert a Viktor nem engedi”.
Tavasszal a pletykák még Kövér László következetes öntörvényűségét vélték...