13.5 C
Budapest
2024. április 19. |

Nem hittük volna: Csepelen találták meg a Quaestor-strómant

Csepelre fészkelte be magát a brókerbotrány kulcsfigurája – írja a 21ora.hu. A blog szerint, miközben a brókerbotrány károsultjai futnak a pénzük után, Orgován Béla, Tarsoly Csaba vezér közmunkás-strómanja 2017 őszén köszöni szépen, él és...

Az MTI elkövette fennállásának legnagyobb bakiját – ebből még Orbán sem tudná kimosdatni őket

Az egy dolog, hogy valaki nem ismeri az Örömóda teljes szövegét, hiszen mióta az Európai Unió tagjai vagyunk, csak az első versszakot szoktuk énekelni a nagyobb rendezvényeken, mivel ez a dal hivatalosan is az...

Elképesztő körülmények Felcsúton. A vendégszurkolók csak a mocsárban parkolhatnak

Hihetetlen kép fogadta azokat a diósgyőri szurkolókat, akik vették a fáradtságot és elutaztak Felcsútra a Puskás Akadémia-DVTK Nb1-es bajnokira. Az ember arra számítana, hogy egy ilyen pénztemetőben talán futja arra, hogy a szurkolók normális...

A pénz nem boldogít, csak egy ideig – aztán jön a vezetőszár, Lőrinc…

Nem lenne túl nagy bajom ezzel a közismert mondással (egy kicsi azért van), ha nem éppen Dobrai Sándorné, alias Bróker Marcsi szájából hangzott volna el a héten a Szolnoki Törvényszék tárgyalótermében. Nem is beszélve...

„Soros-terv?; Ordas hazugság..!”: A szocialista EP-képviselő egyetért a renegát Navracsiccsal

Az Európai Bizottságnak nincs semmilyen tudomása a magyar kormányzati kampányban szereplő "Soros-tervről" - közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő a brüsszeli testület tájékoztatására hivatkozva. Ujhelyi írásbeli kérdéssel fordult a bizottsághoz, amelyben tájékoztatást kért a...

Ön korunk mételye, Vojto Mihályné! – nyílt levél a polgármesternek, aki páros lábbal rúgta...

Tisztelt Vojto Mihályné! Előrebocsátom, hogy Gávavencsellőről nem hallottam ezelőtt, mivel magam Pápáról származom, nem igazán volt dolgom a település felé, ahol Ön polgármesteri tisztséget tölt be, azonban egészen biztos vagyok benne, hogy egy remek nagyközségről...

Itt a felvétel amely bemutatja, hogy miért rongyolt neki a hatalom Dobrev Klárának

Az orbáni NER legnagyobb támasza az ügyészség, mely a rendszerre nézve kellemetlen dolgokat eltussolja, míg az ellenzéket pedig koncepciós eljárások sorával akarja hitelteleníteni. A kezdeményezett nyomozások legnagyobb része el sem jut a vádemelési szakaszba,...

Feljelentették a Kétfarkúakat a szentendrei önkormányzat címerbárányának személyiségi jogai miatt

Szerintem rosszul és elhamarkodottan döntött Szentendre önkormányzata, amikor személyiségi jogsértés miatt feljelentette a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot (MKKP). A szimbólumoknak egyik lényege épp az, hogy kontextustól függően képesek jelentésüket módosítani, avagy akár gyökeresen megváltoztatni, azaz...

Nem fog örülni – Itt a 12 pont, amiből megtudhatja, hogy miért van még...

Egy markáns hangú blogger, Juhász „Shepard” Zoltán 12 pontban összefoglalta, hogy miért röhög a képünkbe Orbán. Azt is mondhatnánk, hogy ez a kormány leváltásának 12 pontja – ám a hajdani eredetivel ellentétben görbe tükröt...

Fideszes seggnyalók rongyoltak neki Balázsnak, fenyegetést is kapott

És rajta keresztül nekimentek 9 millió magyarnak is. Gratulálunk!

Ez is érdekes lehet

Kiderültek Orbán titkos tervei a fiáról – pár év múlva már...

Orbán Gáspár hamarosan mindent tudhat rólunk! Egy új szuper-titkosszolgálat megszervezésében vehet részt Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár – írta meg a VSquare hírlevele egy, az...

Tóni elintézte – Jelentősen többe kerülnek ezentúl az állami kommunikációk!

A Balásy Gyulához tartozó Lounge Group látja el a teljes állami szféra kommunikációját, mely most Rogán Antal segítségével inflációkövető áremelést hajtott végre, azaz 17,6...

Akkora pofont kapott a Momentum, hogy a fal adja a másikat!

Lezárult az ellenzéki előválasztás a XII. kerületben, ahol hatalmas pofonnal maradt alul a sokak által esélyesnek tartott momentumos Farkas Csaba. A hegyvidéki előválasztáson magabiztos győzelmet...