Fideszesek is ünnepelték az ellenzéki polgármester győzelmét! Orbán Viktor beismerte: fáj neki a vereség!

Györfi Mihály megbontotta a kormánypárti egységet!

Megbukott a fideszes polgármester Szolnokon. Szalay Ferenc 22 év után búcsúzik a város vezetésétől, miután az emberek többsége a közös ellenzék jelöltjét, Györfi Mihályt választotta polgármesternek. Az MSZP-s politikus a Magyar Narancsnak elmondta:

„Az eredmény kihirdetése után a velem ünneplők körülbelül negyede kormánypárti volt!”

Mindez sokat elárul arról, hogy pártszimpátiától függetlenül mennyire lesújtó a szolnokiak véleménye az ötödik ciklusát töltő fideszes polgármesterről. Az öt éve bezárt Tiszaligeti Strandfürdőt még mindig nem sikerült kinyitni, helyette Szalay Ferenc abszurd módon egy sípályát adott át a kampányban Szolnoknak nyárra – erről a kabaréba illő esetről IDE KATTINTVA olvashatnak. Sokan az elmaradt vagy félkész turisztikai fejlesztések és a borzalmas dugók miatt is elégedetlenek. Mindez együtt vezetett oda, hogy

mintegy ezer fideszes átszavazott Györfi Mihályra, így lett ő az új polgármester. Ez pedig még Orbánt is érzékenyen érintette!

A miniszterelnök ugyanis az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott: „Szolnokért szintén fáj a szívünk, ott ugyanis nagyon sok munkánk lenne, a haderőfejlesztés szempontjából egy kulcsfontosságú településről van szó. Ebben az eddigi polgármester partnerünk volt, most várjuk, hogy mi lesz a helyzet a következő esetében.”

Györfi minderre úgy reagált, hogy Szolnokon új korszak kezdődik, és végre demokrácia lesz. Arra a kérdésre, hogy milyen feladattal kezd,

az új polgármester kijelentette: a tisztánlátás érdekében könyvvizsgálatot rendel el Szolnokon!

Szó szerint ezt mondta: „Most még egyeztetünk a főjegyző asszonnyal, majd természetesen polgármester úrral, de nem marad más, mint a város teljes körű felülvizsgálata, hogy teljesen tisztában legyünk a dolgokkal.” Bár az új ellenzéki polgármesternek nincs többsége a közgyűlésben, abban bízik, hogy a fideszes képviselőknek fontos Szolnok fejlődése, hiszen ők is a városban laknak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!