A magyar kormány összehozta, amibe könnyen belerokkanhat az ország!

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, az Európai Bíróság elítélte Magyarországot, amiért annak kormánya nem tartja tiszteletben az uniós jogszabályokat, menekültügyi szabályai több ponton is összeegyeztethetetlenek az uniós joggal, illetve amiért figyelmen kívül hagyta a 2020 decemberében hozott ítéletet.

A mostani döntés június 13-án, csütörtökön született meg, melyben meghatároztak egy egyszeri 200 millió eurós (mintegy 80 milliárd forintos) bírságot, illetve egy napi 1 millió eurós (mintegy 400 millió forintnak megfelelő) büntetést.

A bírság a kihirdetés napjától érvényes, már június 13-án elkezdett „ketyegni az óra”, ennek értelmében mindaddig felszámolódik a napi büntetés, amíg a magyar kormány eleget nem tesz az ítéletnek.

A számla – a 80 milliárd forinton felül – már 1200 millió forint, és minden nap további 400 millió forintot számolnak hozzá!

Az Európai Bizottság szóvivője kiemelte, hogy a Bizottság – a napi büntetésen túl – fizetési felszólítást küld az egyösszegű, 200 millió eurós átalányösszegre vonatkozóan is a magyar kormánynak, függetlenül attól, hogy Magyarország fellebbez-e a bíróság drasztikus ítéletével szemben.

Ha a magyar kormány nem hajlandó fizetni, az Unió végrehajtó szerve „beszámítási eljárást” indít, hogy a pénzt Magyarország számára elkülönített uniós forrásokból vonja le – írja az atv.hu, mely hozzáteszi, hogy ezt a módszert korábban Lengyelország esetében is alkalmazták.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!